A kutatás során 10.500 11 és 15 év közötti fiatal adatait dolgozták fel. A rendszeresen dohányzók között a lányok 46 %-a, míg a fiúk 30 %-a említette a dohányzás okai között a súlykontrollt. A dohányzás még gyakoribb volt azok között, akik fogyni szerettek volna. Azok a lányok, akik magukat túlsúlyosnak tekintették 225 %-kal nagyobb eséllyel gyújtottak rá, mint azok, akiknek a súlya normális tartományban volt. A fiúknál ez 145 %-kal volt magasabb.
Az eredményekből kiderül még, hogy a fehér bőrű tinédzserek között kétszer olyan gyakori a súlyvesztés miatti dohányzás, mint a fekete bőrűek között. „A kutatás segít megérteni, hogy az emberek miért köteleződnek el egészségtelen szokások mellett. Nem mindig az azonnali élvezet vezeti ezeket az embereket, van, amikor másról van szó” – nyilatkozta a kutatás szerzője, John Cawley, a Cornell University professzora.
A dohányzás ellenes kampányokat érdemes a kutatás eredményei szerint formálni. Cawley szerint például a U.S. Food and Drug Administration (az amerikai élelmiszer és gyógyszerengedélyezési hatóság) megtilthatná a cigaretta gyártóknak, hogy a fogyással népszerűsítsék a termékeiket. Az adók emelésével illetve az előbbi ötlettel a tinédzserek kisebb eséllyel vásárolnának cigarettát. Lányok körében nem csökkentik a fogyasztást olyan mértékben a megnövekedett adók, mint ahogy azt gondoltuk. Azonban, ha dohányzás és a súlyvesztés közti kapcsolatot leromboljuk, az adónöveléssel nagyobb eredményt érhetünk el” – nyilatkozta John Cawley. A kutatás a Health Economics című kiadványban jelent meg.