2024. Március 28. csütörtök
Hatból egy rákos megbetegedést olyan fertőzés okoz, amely könnyen elkerülhető vagy kezelhető lehetne. Egy, tanulmány szerint 2008-ban világszerte 7,5 millió ember halt meg rákban, melyek egyhatod része elkerülhető lett volna.  

„A bizonyos vírusok, baktériumok és paraziták által előidézett fertőzések világszerte a rák leggyakoribb, de elkerülhető okozói” – nyilatkozta Catherine de Martel és Martyn Plummer, a lyoni Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség munkatársai. A kutatók szerint évente közel kétmillió rákos megbetegedést okoznak a fertőzések, ezen esetek körülbelül 80 százalékát a fejlődő országokban regisztrálják. A halállal végződő esetekből 1,5 millió olyan tumorra vezethető vissza, amelyet gyomorbaktériumok, humán papilloma vírus (HPV) vagy hepatitiszvírusok, illetve egyéb kórokozók idéztek elő.

rák, fertőzések

A szakemberek a Lancet Oncology című orvosi szakfolyóiratban publikált tanulmányukhoz számos adatot vizsgáltak, köztük összesen 184 országban kezelt több mint 27 rákfajta statisztikáit. Becsléseik szerint a világ rákbetegségeinek mintegy 16 százalékát fertőzés okozza. A fejlődő országokban felfedezett betegségek aránya pedig 22,9 százalék, azaz közel háromszor olyan magas, mint a fejlett ipari országokban mért 7,4 százalék.

De Martel és Plummer szerint a vakcinák, a biztonságosabb injekciózási technikák, az antibiotikumok és a hasonló megelőző intézkedések jelentős eredményeket érhetnek el a rák elleni harcban. Elsősorban a humán papilloma vírus (HPV), a Helicobacter pylori baktérium és a hepatitisz B, illetve C vírus (HBV és HCV) által előidézett fertőzések kezelhetőek, illetve kerülhetőek el a legkönnyebben. Ez a négy fertőzéstípus együttesen évente 1,9 millió rákbeteg halálért felelős – elsősorban gyomor-, máj- illetve méhnyakrákot okozhatnak.


Forrás: Medipress
2012. 05. 11.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés