2024. Március 28. csütörtök
Egy amerikai közvélemény-kutatásból kiderült, hogy a nők háromszor nagyobb valószínűséggel járnak rendszeresen orvoshoz, mint a férfiak. Annak ellenére, hogy férfiak átlagosan fiatalabb korban halnak meg, mint a nők, és körükben nagyobb a szívbetegség, a rák, a stroke és az AIDS okozta halálozás aránya, nehezebb őket elrángatni az orvoshoz. Miért?

Timothy Vavra, a Loyola Egyetem belgyógyásza szerint ennek annyi oka lehet, ahány beteg, de többnyire az a lényeg, hogy nem tartják fontos dolognak. A férfiak nem hajlandók változtatni az életmódjukon, ezért időpocsékolásnak tartják végighallgatni az orvost, aki azt javasolja, hogy étkezzenek másképp, kezdjenek el mozogni, szokjanak le a dohányzásról, ha úgysem fogják követni a tanácsokat. Vavra szerint azonban ennek a gondolkodásnak semmi értelme: minél tovább halogatja ugyanis valaki az orvosi vizsgálatokat, annál nagyobb az esélye, hogy később rendszeresen orvoshoz kell majd járnia.

férfiak, orvos

„A megelőzés természetesen nem 100 százalékos, de legalább odafigyelhetünk dolgokra, és figyelemmel követhetjük az előjeleket – mondja Vavra. Vannak olyan betegeink, akik ha rendszeresebben jöttek volna el, apróbb változtatásokat tehettünk volna, amik megelőzték volna azt a később bekövetkezett egészségügyi válságot, amely viszont teljes életmódváltást eredményezett.”

Az orvos azt javasolja minden férfinak, hogy még fiatalon és egészségesen alapozza meg orvosánál a megfelelő ellátást, hogy minden alapvető adatát, például a vérnyomását rögzíteni lehessen. Így az orvos és a beteg is tudhatja, mikor kezd rosszabbra fordulni a helyzet, ez pedig nem csak az egészségnek, de a pénztárcánknak is jót tesz. A betegségek megelőzése ugyanis jóval olcsóbb, mint a kezelésük, arról nem is beszélve, hogy sokkal jelentősebb mértékű változásokkal járnak az érintettek életében.

Íme, a legfontosabb szűrővizsgálatok, amelyekre minden férfinak érdemes odafigyelnie:
• Magas vérnyomás: 18 év felett legalább évente egyszer ajánlott vérnyomásmérés.
• Cukorbetegség: vércukorszintmérés ajánlott a túlsúlyosak, a diabéteszes tünetekkel szenvedők számára, illetve ha a családi kórtörténetben szerepel cukorbetegség.
• Magas koleszterinszint: koleszterinszint-mérés 20-35 éves korban a szív-érrendszeri kockázati tényezőkkel rendelkező, például cukorbeteg férfiaknál, 35 év felett pedig mindenkinél ajánlatos évente egyszer elvégezni, magas koleszterinszint esetén pedig még gyakrabban.
• Vastag- és végbélrák: 50 éves kortól kezdve ajánlott a kolonoszkópia. Ha az eredmény normális, tíz évig nincs szükség új vizsgálatra.
• Prosztatarák: 50 éven felüli férfiak esetében, akik legalább 10 év várható élettartammal rendelkeznek, évente ajánlott a PSA-teszt és a rektális digitális vizsgálat.


Forrás: Medipress
2011. 06. 14.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés