Az első Zöme feszten az előadóművészet és a környezetvédelem kapcsolódásával létrejövő színházi, tánc-, gyermek- és ifjúsági programok várják a közönséget. Az előadások mellett a klímaválságról, tudatos otthonról és étkezésről szóló szakmai beszélgetések - Földes Eszter, Döbrösi Laura és Papp Endre közreműködésével -, valamint tematikus filmvetítések és slam poetry is szerepel a programban.
A nagytermi előadásokhoz a Tünet Együttes, a Bélaműhely Sound Art és Szűcs Edit divattervező csatlakozott. Fellép a Slam Poetry Magyarország, a Dumaszínház, az Itt és Most Társulat, Ökoanyu, Vetlényi Alma, a Manócska Társulat, a K2 színház, a KL Színház, valamint a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói és a Duda Éva Társulat, amely a zöld projektje részeként megvalósuló táncfilmjét először a fesztiválon mutatja be. A film a különféle természeti jelenségekhez kapcsolódó helyszíneken a kortárstánc, a mozgás szépségét helyezi párhuzamba az ember által folyamatosan pusztított természet segélykiáltásaival.
Több mint húsz kulturális intézmény részvételével, Jövő Nézőiért - Zöld Színház Projekt címmel szakmai fórumot is rendeznek, míg a workshopokon ökotudatos kézműves programokkal készülnek: a natúrkozmetikumok mellett vászontáskát vagy ékszereket lehet készíteni újrahasznosított anyagokból.
Gyerekek környezetvédelmi témájú előadásokon, kézműves foglalkozásokon és többféle fejlesztőjátékban vehetnek részt, a programok többsége ingyenes, de van, amelyik előzetes regisztrációhoz kötött. Támogatói jeggyel tekinthetők meg az esti táncszínházi előadások, az ifjúsági- és gyermekprogramok.
A Jurányi Inkubátorház elkötelezett a zöld törekvések mellett, ezért több programot rendez a fenntarthatóságra fókuszálva, illetve külsős tematikus produkciókat és workshopokat lát vendégül.