2024. Április 18. csütörtök
Férfiak és nők nagyjából egyforma mértékben hajlamosak megcsalni a párjukat, a félrelépés hátterében lévő mozgatórugók azonban eltérőek a két nem esetében, állítják kanadai kutatók.

Robin Milhausen, a Guelph Egyetem professzora és két kollégája vizsgálatuk során arra keresték a választ, milyen tényezők állhatnak egy egyén hűtlenségre való hajlama mögött. Ehhez 506 férfit és 412 nőt kérdeztek ki, akik mind monogám kapcsolatban éltek. Rákérdeztek vallási hovatartozásukra, iskolai végzettségükre, bevételükre, ugyanakkor a szexualitással és a kapcsolatukkal összefüggő tényekre is.

félrelépés

Az Archives of Sexual Behaviour című folyóiratban megjelent tanulmány szerint nem mutatkozott nagy eltérés a férfiak és a nők között a tekintetben, hogy mennyire hűtlenek, ugyanakkor akadt néhány tényező, amely előrevetítette a félrelépés esélyét.

Férfiak esetében ilyen tényező az, ha valaki könnyen izgalomba hozható, ugyanakkor a szexuális kudarcoktól való félelem is. Ez utóbbi talán ellentmondásosnak tűnik, de valóban így van, hogy sokszor éppen azért létesítenek a férfiak szexuális kapcsolatot egy kívülállóval, mert kudarc esetén könnyen leléphetnek, és másnap nem kell újra szembenézniük az illetővel.

Nőknél a kapcsolat minősége a fő meghatározó tényező. Azok, akik elégedetlenek a kapcsolatukkal, kétszer nagyobb valószínűséggel lépnek félre, akik pedig úgy érzik, hogy szexuálisan nem illenek össze párjukkal, akár háromszor nagyobb valószínűséggel is megteszik ezt.

„Természetesen számos tényező közrejátszik abban, ha egy kapcsolatból az egyik fél kikacsingat. A tanulmány arra hívja fel a figyelmet, hogy a férfiaknál a személyiségjegyeik a legdöntőbbek, nőknél pedig a kapcsolatuk minősége” – összegezte megfigyeléseit Milhausen, ugyanakkor hozzátette, hogy semmiképpen sem szabad ezeket a megállapításokat túlmisztifikálni, mivel ezek mellett még számtalan egyéb körülmény is számításba vehető, melyekre a mostani tanulmány nem tért ki.


Forrás: Medipress
2011. 08. 04.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés