2024. Október 04. péntek
Minél jobban függ anyagilag a házaspár egyik tagja a másiktól, annál valószínűbb, hogy egy harmadiknak a karjaiban keresi a boldogságot – derül ki a Connecticuti Egyetem munkatársainak friss tanulmányából.

Christin L. Munsch szociológus az American Sociological Review című szakfolyóiratban 2001 és 2011 közötti adatokat elemzett, amelyek 2 750 házaspártól származtak. A résztvevők mindannyian 18 és 32 év közöttiek voltak. „Az ember azt hinné, hogy senki sem harapja meg a kezet, amelyik enni ad neki, de az eredmények nem ezt mutatják. A legtöbben egyenlő viszonyban érzik jól magukat. Nem szeretnek függeni a másiktól” – fogalmazott Munsch. A tanulmány szerint a férjüktől anyagilag függő feleségek 5 százalékos eséllyel lépnek félre, míg fordított esetben ez a veszély már 15 százalék.

Munsch szerint az áll a háromszoros arány hátterében, hogy a férfiak alapvető társadalmi szerepéhez tartozik a kenyérkereset, ami egyenesen kulturális elvárás velük szemben. Ennek „pótlására” döntenek a férfiasságukat erősítő magatartás – azaz a megcsalás – mellett. „Elsősorban a férfiak számára lehet a domináns maszkulinitás hűtlenség általi megerősítése, s talán így akarják büntetni a náluk többet kereső feleségüket” – tette hozzá a szakember. A vizsgálat arra is rámutat, hogy a feleségüknél lényegesen többet kereső férjek ugyancsak hajlamosak a megcsalásra – ez számszerűleg akkor jelent fokozott kockázatot, ha a férfitől származik az összes bevétel legalább 70 százaléka. „A nagyon jól kereső férfiaknak általában vannak kalandjaik. Gondoljunk csak a hírességekre, a politikusokra és a sportolókra, akik gyakran kerülnek bulvárlapok címoldalára emiatt. Így hát nem lepett meg, hogy a kutatás eredményei is ezt tükrözték” – fejtegette Munsch, akinek korábbi vizsgálatai alapján a női kenyérkeresők gyakrabban szenvednek szorongástól és álmatlanságtól.


Forrás: Medipress
2015. 06. 08.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés