2025. Január 30. csütörtök
Egy nemrégiben közzétett kutatás szerint a nők nagyobb arányban szenvednek fejfájástól és depressziótól, mint a férfiak. Ugyanakkor hajlamosabbak a súlyos fejfájásukkal orvoshoz fordulni.

Az Európában elvégzett felmérésből kiderült, hogy Angliában például a nők 15,8, a férfiaknak viszont csupán 8,2 százaléka jellemezte magát krónikus fejfájósként, míg a portugál és francia nőknél ennél is magasabb volt az arány, 29,6, illetve 30,2 százalék. Korábbi vizsgálatok már rávilágítottak arra is, hogy a nőknél a krónikus fejfájás hosszabb ideig tart és intenzívebb, mint a férfiaknál, valamint arra is, hogy nőknél a migrént gyakran a menstruációjuk előtt bekövetkező ösztrogénszint-csökkenés váltja ki.

Só, ami megszépít > > >  

Amikor a közérzetükről kérdezték az alanyokat, az angol nők 14,7 százaléka számolt be depressziós tünetekről szemben a férfiak 10,6 százalékával, míg ugyanez az arány a cseheknél például 28,6, illetve 19,2 százalék volt. Az összesen 21 ország bevonásával készült vizsgálat kimutatta, hogy Portugáliában, a Cseh Köztársaságban, Magyarországon és Lengyelországban a nők több mint negyede nyilatkozta azt, hogy volt már depressziós, alkoholfogyasztás tekintetében pedig Anglia és Portugália emelkedett ki a mezőnyből, a rendszeres ivók aránya ugyanis ezekben az országokban volt a legmagasabb.


Forrás: Medipress
2016. 10. 27.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés