2024. Október 05. szombat
A fára mászás és a vele járó egyensúlyozás jól edzi az agyat, így akár 50 százalékkal is javíthatja a rövidtávú memóriát – derül ki egy friss kutatásból, amely szerint a mezítláb futás is hasznos.

Akinek a keresztrejtvény és a sudoku nem elég izgalmas, ám agytornára vágyik, nyugodtan mászhat fára is – állítják a szakemberek. Az ilyen fajta mozgás ugyanis javítja a rövidtávú memóriát, amit többek között telefonszámokra való emlékezésre, tájékozódásra és a bevásárló lista megjegyzésére használunk a mindennapi életben. A felnőttesebb elfoglaltságot kedvelők számára a fallabda, a tenisz és a futball is hasonlóan hasznos lehet. A lényeg, hogy az adott mozgásformához minél több környezeti információra legyen szükség.

Az Észak-floridai Egyetem munkatársai 72 férfit vettek górcső alá, akik mindannyian 18 és 59 év közöttiek voltak. A memóriateszt során számokat kellett megjegyezniük, majd fordított sorrendben felidézni azokat. Közülük néhányan két órán keresztül akadálypálya-szerű terepen játszottak előtte, melynek során fára másztak, mezítláb futottak és egyensúlyoztak is. Mások pedig előadást hallgattak vagy jógáztak ebben az időben.

A Perceptual and Motor Skills című szaklapban megjelent tanulmány szerint csak azoknak javult a teljesítménye, akik az akadálypályán játszottak, a többieké átlagos maradt. Az összefüggés hátterében a szerzők szerint az állhat, hogy e tevékenységnél az agynak gyorsan változó ingerekhez kell alkalmazkodnia, például fára mászáskor a recsegő ágakhoz. „A kiszámíthatatlan mozgásformák, amelyek tudatos alkalmazkodást igényelnek, sokat tehetnek a rövidtávú memória fejlesztéséért mind az osztályteremben, mind pedig az irodában” – összegezte a szerzőként közreműködő Ross Alloway, aki feleségével Dr. Tracy Alloway-jel dolgozott együtt.


Forrás: Medipress
2015. 08. 07.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés