![](/themes/vital_theme/images/ferdevonal_zold.gif)
Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányhoz negyven önkéntes agyi aktivitását vizsgálták, akikkel a megelőző hat hónap során szakított a szerelmük, és valamennyien erősen nagyon elutasítva érezték magukat.
![visszautasítás, fájdalom visszautasítás, fájdalom](https://www.vital.hu/files/images/i_fajdalom-visszautasitas.jpg)
Az önkéntesek agyi aktivitásának változását funkcionális mágneses rezonanciás berendezéssel (fMRI) négy különböző helyzetben követték nyomon. Az elsőben korábbi partnerük fényképét nézték és a szakításra gondoltak, a másodikban egy barátjuk képét nézték és egy vele kapcsolatos pozitív élményükre gondoltak, a következőben karjukat enyhe, kellemesnek számító meleg érte, végül az utolsó szituációban ez a meleg annyira fokozódott, hogy az már fizikai fájdalmat okozott, bár sérülést nem.
A két negatív tartalmú helyzet – az első és az utolsó – egymást átfedő agyterületek aktivitását váltotta ki a felvételek szerint. Mint Edward Smith, a tanulmány társszerzője, a Columbia Egyetem munkatársa elmondta, az érzelmi stressz, például a szeretett személy elvesztése fizikai hatással is lehet az emberekre. A mostanihoz hasonló vizsgálatok eredménye hozzájárulhat, hogy a kutatók olyan módszereket dolgozzanak ki, melyekkel az elutasításra és veszteségre érzékeny embereket segíthetik.