A tudományos közösségben és a gyógyszeriparban egyaránt nagy megbecsülést élvező díjat egymást az elmúlt héten adták át a két termék előállítójának: a Janssen-Cilag, illetve az Abbott gyógyszeripari cég képviselőinek.
A vérképzőszervi daganat kezelésében áttörést jelentő készítményt már a kísérleti szakaszban olyan eredményesnek találták a kutatók a myeloma multiplex kezelésében, hogy a gyógyszervizsgálatot idő előtt leállították, mert a kutatásban résztvevők etikátlannak érezték, hogy a hatóanyagot nem kapó kontrollcsoport betegei nem részesülhetnek az új gyógyszer adta esélyekből: a tünetmentessé válásban, az életminőség javulásában jelentkező előnyökből, ami tizenegyszeres többletet mutatott a korábban alkalmazott referencia gyógyszer-kombinációhoz képest.
A szer nem véletlenül kapta meg 2006-ban a gyógyszerinnovációs Nobel-díjnak tekintendő díjat, a Prix Galient – mondta el az ünnepségen Udvardy Miklós hematológus professzor. A gyógyszerügyi hatóságok hazánkban is engedélyezték már első választott szerként, ám alkalmazásához a klinikai gyakorlatban módosítani kell egy szakminisztériumi rendeletet, erre vár a hematológiai szakma – tette hozzá a professzor.
A másik idei díjazott innovatív készítmény egyediségét elsősorban a szerkezete, előállítási technológiája és a széles terápiás alkalmazási javaslat adja. Az Abbott termékét jelenleg világszerte 350 ezer beteg kapja többféle autoimmun eredetű betegség: a krónikus sokízületi (rheumatoid arthritis), a gerincet, az emésztőrendszert érintő gyulladás, illetve a pikkelysömör kezelésére.
A korszerű terméket a társadalombiztosítás már öt autoimmun gyulladásos kórkép kezelésében támogatja, 2009. május elseje után pedig a gyermekkori sokízületi gyulladás kezelésében is elérhetővé válik – mondták el az Év gyógyszere kitüntetés átadóján.