
Claudia Cramer düsseldorfi kutatócsoportja több mint háromezer, az egykori Kelet-Németországban és Németországban felnőtt gyermek adatait vetette össze és elemezte születésüktől 6 éves korukig.

Az Institut für Umweltmedizinische Forschung kutatóinak munkájából kiderült, hogy a keleti országrészben a gyerekek korábban kerülnek gyermekközösségbe: míg itt a kicsik 55 százaléka járt bölcsődébe kétéves kora előtt, addig nyugaton ez az arány csupán 6 százalék volt. A keleti gyerekek közül 13 százaléknál jelent meg ekcéma 4 éves kor előtt, a nyugatiak közül pedig csak 8 százaléknál; összességében pedig a két éves kor előtti közösségbe kerülés 56 százalékkal növelte az ekcéma kialakulásának rizikóját.
További kutatásokkal arra keresnek választ a szakemberek, hogy a közösség típusa, illetve az ott naponta eltöltött idő hossza miként befolyásolja a gyerekek immunválaszát és stressz-szintjét. Az eredményeket az Allergy című szakfolyóirat online kiadása ismertette.