2024. Március 29. péntek
Éhen halt egy brit kislány, mert annyira rettegett a fogorvostól, hogy nem merte kinyitni a száját.

Sophie Waller kálváriája egy kilazult tejfoggal kezdődött. Nem akart fogorvoshoz menni, beszélni, enni, inni, és aludni sem mert a félelemtől, szülei ezért kórházba vitték. Altatásos műtéttel kihúzták mind a nyolc tejfogát, de a cornwalli kislány az operáció után sem volt hajlandó kinyitni a száját, ezért egy darabig mesterségesen táplálták, aztán kivizsgálta egy pszichológus és végül hazabocsátották.

éhen halt kislány, fogorvos

Miután állapota továbbra sem javult, szülei újra el akarták vinni a kórházba, onnan azonban átirányították őket a körzeti orvoshoz, aki viszont nem vette komolyan az esetet. Sophie élete utolsó heteiben lefogyott 11 kilogrammot és 2005. december 2-án meghalt.

Az ügyben indított bírósági vizsgálat hétfőn kihirdetett eredménye szerint a nyolcéves kislány halálának közvetlen kiváltó oka veseelégtelenség volt. Valószínűleg egy olyan – vélhetően valamilyen trauma következményeképpen fellépő – viselkedési zavarban szenvedett, amely gyerekeknél az étel elutasítását váltja ki és teljes némaságot okoz, továbbá esetenként még felkelni sem hajlandóak a betegek – írta a brit sajtó kedden.

Emma Carlyon, a vizsgálatot vezető bíró úgynevezett narratív ítéletet hozott, amely csupán bemutatja a halálozás körülményeit, és nem állapít meg személyi felelősséget. Az ítélet ismertetésekor a bíró hangsúlyozta, hogy Sophie életét meg lehetett volna menteni, az orvosok azonban csődöt mondtak, nem voltak képesek pontos diagnózist alkotni a kislány állapotáról.

A kórház bocsánatot kért a szülőktől. Közleménye szerint „kommunikációs hiányosságok adódtak”, és a tragikus eset miatt az érintett hatóságoknál felülvizsgálják a vonatkozó szabályokat. „Így remélhetőleg sikerül majd más gyerekek életét megmenteni” – áll a közleményben.


Forrás: MTI
2009. 02. 18.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés