2021. Október 18. hétfő

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

A budapesti Egyszülős Központ a szeptemberi iskolakezdéstől meghosszabbított nyitvatartással, újabb szolgáltatásokkal várja a családokat.


Egyebek mellett jogi- és pszichológiai tanácsadásra, korrepetálásra, logopédiai szolgáltatásra, mediációra lehet jelentkezni. A központ - amelynek célja, hogy gyakorlati segítséget és közösséget nyújtson azoknak a családoknak, ahonnan hiányzik az egyik szülő - az elmúlt több mint három évben 70-féle szolgáltatással 19 ezer egyszülős családot ért el. Magyarországon ma több mint félmillió gyereket egyetlen szülő nevel, az egyszülős családok számát 300 ezerre becsülik. Az Egyszülős Központ idei iskolakezdési programjában a tavalyinál is több, százhúsz gyereknek biztosított tanszereket, tornacipőt, tornazsákot és egyéb iskolai felszerelést. Olyan családokat segítettek, amelyek a támogatás nélkül nem, vagy csak nagyon nehezen tudták volna megoldani az iskolakezdést.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A központ szolgáltatásai között említették a Kamaszpanasz programot, amely a serdülőkorban felmerülő nehézségek, konfliktusok megoldását segíti, valamint az Amikor nem csak a válás fáj nevű csoportot, amely a bántalmazó kapcsolatot megélteknek segít. Idén is elindul az özvegy- és az apa-, valamint az Egyedül nevelek csoport, utóbbi azoknak az anyáknak segít, akik már a terheség idején magukra maradtak.

A tervek szerint az Üllői úti intézmény mellett jövő tavasszal már a Budán nyíló új központban is várják az egyszülős családokat.


Forrás: MTI
2021. 09. 10.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés