2024. Március 29. péntek
Húsz évvel tovább élhetnének a 40-50 éves dohányosok, ha nem hódolnának káros szenvedélyüknek – hívta fel a figyelmet a Ne gyújts rá! füstmentes világnap alkalmából három magyar szervezet.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világon évente több mint 3 millió ember halála vezethető vissza a dohányzás ártalmaira – olvasható a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT), a Magyar Nemzeti Szívalapítvány (MNSZA) és a Magyar Tüdőgyógyász Társaság közös közleményében.

dohányzás

A dohányzás a tüdőrák okozta halálozás 90-95 százalékáért, az összes rákhalálozás 30-35 százalékáért, az idült gyulladásos légúti betegségek 80-85 százalékáért, a szív- és érrendszeri betegségek 25-30 százalékáért felelős.

Magyarország a dohányzást tekintve a világranglista dobogós helyén áll. Az egy főre jutó cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szál. Ezek egymás mellé helyezve mintegy 250 métert tesznek ki, ami annyit jelent, hogy a magyarok közel 2 millió kilométernyi „rudat” – az Egyenlítő hosszának 48-szorosát – füstölnek el évente.

A MNSZA becslése szerint az utóbbi öt évben több mint 122 ezer magyar halálát okozta a dohányzás, mintegy 570 milliárd forintnyi kárt okozva a gazdaságnak.

Az Európai Unióban jelenleg 12 uniós tagállamban vannak érvényben átfogó dohányzásellenes törvények, a legszigorúbbak az Egyesült Királyságban és Írországban: itt tilos dohányozni a zárt légterű nyilvános helyeken, így a bárokban, éttermekben, a tömegközlekedési eszközökön és a munkahelyeken is.

Felmérések szerint a szigorú dohányzásellenes törvényeket bevezető országokban néhány év alatt jelentősen csökkent a szívroham miatti kórházi kezelések száma: Skóciában például egy év alatt 17, Franciaországban pedig 15 százalékkal.


Forrás: MTI
2009. 11. 20.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés