2024. December 21. szombat
Szakemberek kimutatták, hogy a cukros, szénsavas üdítőitalok fogyasztása már egy hónap alatt olyan tartós változást idéz elő a szervezetben, aminek hatására jóval nehezebb a fogyás. Vagyis az üdítőitalok nem csupán hizlalnak, de még a kalóriaégetés folyamatát is lelassítják.

A cukros üdítők hatására az izmok a zsír ellenében inkább a cukrot részesítik előnyben a kalóriaégetés során, aminek hatására nehezebben olvadnak le a kilók. Ráadásul ez a hatás hosszú távon fennmarad, ami által megnő a vér glükóz szintje és így cukorbetegség is kialakulhat.

Cukros üditővel

Dr. Hans-Peter Kubis, a Bangor Egyetem munkatársa mindenkit óva int a cukros italok káros hatásaitól, ezért szomjúság ellen inkább a vizet javasolja. Kutatásai során azt látta, hogy már négy hét után lelassult az anyagcsere-folyamat azoknál a férfiaknál és nőknél, akik kevés mozgás mellett rendszeresen üdítőket ittak. A szervezet alkalmazkodik a rendszeres üdítőfogyasztáshoz, és úgy készíti fel magát a későbbi diétára, hogy megváltoztatja az izom anyagcseréjét.

A vizsgálat során 11 húszas éveiben járó fiatalt kértek meg, hogy egy hónapon át igyanak cukorral édesített italokat, és a kísérlet előtt, majd után is alapos vizsgálatnak vetették alá őket. A végeredmények alátámasztották, hogy nem is annyira a cukor okozta a hízást, hanem az a hatás, ami a szervezetet arra késztette, hogy egyre többet raktározzon belőle.


Forrás: Medipress
2012. 07. 27. (Aktualizálva - 2012. 08. 31.)
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés