2024. Március 28. csütörtök
Peter Lloyd semmilyen elektromos eszközt nem használhat, így tévéje és mobiltelefonja sincs. Nem használhat elektromosságot fűtés vagy világítás céljából sem, különben rosszul lesz. A korábbi személyi edzőnél a húszas évei közepén alakult ki úgynevezett elektromágneses hiperérzékenység. Most ki akarják lakoltatni, mert a főbérlőjének nem tetszik, hogy fűtés nélkül él – ő pedig kampányol, hogy egy elhagyatott faházba költözhessen a semmi közepén.

Peter egy ritka és súlyos betegségben szenved. Az elektromágneses hiperzékenység azt jelenti, hogy nem léphet ki a házból, nehogy egy vezeték nélküli internet-hálózat keresztezze az útját. A 42 esztendős férfi a nagy-britanniai St. Fagans-ban él, és mindenfajta elektromos készülék súlyos reakciót vált ki a szervezetéből. A látogatóknak kint kell hagyniuk a telefonjukat és az órájukat. A férfi gázon melegített vízben mosakszik. Amikor 2009-ben beköltözött, az éjszaka közepén kellett beszállítani a házba, hogy minél kevesebb elektromos sugárzás érje. Akár egy telefon, autó, fúró vagy wifi-hálózat közelsége is veszélyt jelent a számára. Peter időtöltés gyanánt évente száz könyvet olvas, sötétedés után persze gyertyafénynél.

„A húszas éveim közepén kezdtek jelentkezni az első tünetek. Ködösnek éreztem a tudatomat, miután egy számítógép monitorára néztem, és képtelen voltam utána normálisan gondolkodni. Nehézségeim támadtak a beszéddel, de eleinte azt hittem, hogy csak leblokkoltam” – emlékszik vissza a beteg, aki a táplálék-kiegészítő boltban hatszor próbált kitölteni egy csekket, de mindannyiszor elrontotta. Kiderült, hogy régi, „tégla” típusú mobiltelefonja van rá ilyen hatással.

„Az idő múlásával egyre több frekvenciára és eszközre váltam érzékennyé. Azt hittem, képes leszek együtt élni a dologgal, ám csak romlott a helyzet. Iszonyú fájdalom jelentkezett a homlokomban” – meséli Peter, aki egy tudományos magazin erről szóló cikkének olvasgatása közben döbbent rá, mi lehet a baja.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés