2024. December 03. kedd
A Crohn-betegségben és vastagbélgyulladásban szenvedő betegek számára a legújabb állatkísérlet szerint – bármilyen visszataszítóan is hangzik – enyhülést hozhat a sertés ostorféreg petéinek lenyelése.

Öt idiopátiás krónikus hasmenéssel diagnosztizált fiatal rézusz majom esetében a lárvaterápia enyhítette a tüneteket, javította a bélrendszer egészségét, és csökkentette a vastagbél gyulladását. Ilyen bélférgek régebben gyakran fordultak elő az emberi bélrendszerben, de a fejlett társadalmakban előfordulásuk egyre inkább csökken. Ezzel párhuzamosan viszont egyre nő az olyan bélbetegségek gyakorisága, mint a Crohn-betegség és a vastagbélgyulladás.

„A bélférgek valóban paraziták, és valóban kórokozók” – magyarázta a PLoS Pathogens novemberi számában megjelent tanulmány társszerzője, P'ng Loke, a New York-i Egyetem Langone Gyógyászati Központjának mikrobiológusa. „Éppen ezért a világ nagy részén megpróbálnak megszabadulni tőlük, mert az alultáplált gyermekek esetében súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak. A fejlett országokban azonban más szemszögből kell vizsgálni a helyzetet, mert a társadalom fejlődésével számos autoimmun betegség gyakorisága ugrott meg az elmúlt 50 évben. Ezzel párhuzamosan pedig míg a közelmúltig az emberek 70-80 százalékában voltak jelen bélférgek, a környezetünk komplex változásai, főként az étkezési szokásaink változásai drámai mértékben lecsökkentették ezt az arányt.” Azokban az iparosodott országokban pedig, ahol a bélféreg „fertőzés” aránya nagymértékben visszaesett, rendkívül megnőtt a gyulladásos bélbetegségek gyakorisága.

Már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a bélférgek és más mikrobák újrabevezetése ezekben a betegekben enyhülést hozhat, a kutatók azonban mostanáig nem tudták pontosan, hogyan fejtik ki jótékony hatásukat. Loke elmondta, hogy rendkívül alaposan kontrollált és komplex klinikai kísérletükben az USA Élelmiszer és Gyógyszerellenőrzési Hivatala (FDA) által kórokozó-mentesnek minősített bélférgeket használtak fel a majmokban. A vizsgálat alapján kiderült, hogy ezek a bélférgek az immunrendszer szabályozó hálózatait állítják helyre azáltal, hogy visszaállítják a megfelelő bélbaktérium-szintet, és serkentik a nyáktermelődést.

Milyen haszonnal járhat a felfedezés a Crohn-betegségben vagy vastagbélgyulladásban szenvedő betegek számára? A szakértő szerint a módszer a legyengített élő vírusokat tartalmazó oltóanyaghoz hasonlít, amikor az embereket ártalmatlan vírussal teszik védetté a vírus ártalmas formáival szemben. Loke úgy véli, annak idején ez a fajta védőoltás is őrültségnek tűnt, mostanra azonban mindenki megértette, hogy létfontosságú része a védettség megszerzésének. A szakértők ugyanakkor arra is figyelmeztetnek, hogy az állatkísérletek eredményei nem mindig igazolódnak be az embereken végzett kísérletekben.


2012. 11. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés