2024. December 22. vasárnap
Sem a nők, sem a férfiak nem vonzzák, az autók azonban annál inkább: egy amerikai férfi nem egyszerűen csak szereti az autókat, de romantikus érzelmeket táplál irántuk, sőt, a szex is csak velük jó számára. Eddig összesen ezer szexpartnere volt.

Edward Smith jelenlegi „barátnője” Vanilla, egy fehér bogárhátú Volkswagen. Előtte egy másik, 1969-es bogárhátúval, Victoriával élt együtt, de más szeretőket is tart. Nővel utoljára 12 évvel ezelőtt volt kapcsolata, de a viszony betetőzésére nem volt képes, pedig fiatal korában hús-vér lányokkal is szexelt.

férfi, autó, autós szex

Smith vonzalma a négykerekű szépségek iránt gyermekkorában kezdődött. Mindig is szerette a szép autókat, és ez az évek folyamán csak egyre erősbödött. Először 15 éves korában létesített szexuális viszonyt négykerekűvel, és elmondása szerint soha nem is vonzódott se a nőkhöz, se a férfiakhoz.

Az 57 éves férfi romantikus alkat, verseket ír a járgányokról, énekel nekik és beszél hozzájuk – ugyanúgy bánik velük, mint egy igazi barátnővel. Kérdés, mit szólna jelenlegi kedvese, ha tudná, hogy az eddigi ezer szeretőjéből sok nem is a sajátja volt, hanem ismeretleneké és bemutatótermeké.

Vagy ahhoz, hogy bevallása szerint a legintenzívebb szexuális élménye az volt, amikor az Airwolf című tv-sorozatban szereplő helikopterrel „szeretkezett”.

A Washington államban élő férfi most egy „mechafíliáról” szóló tévés dokumentumfilmben nyilatkozott eddig titkolt vonzalmáról, melyben elmondta, hogy nem érzi magát betegnek, és nem is akar változtatni semmin. Egyszerűen csak az autókat preferálja.


Forrás: Vital
2008. 05. 25.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés