2021. Szeptember 28. kedd

Amikor a házaspár hasonlít egymásra, általában nem véletlenről van szó: az emberek hajlamosak olyan párt választani, akinek genetikai állománya hasonlít az övékhez. Ez egy olyan jelenség, amely hosszú ideje hatással van a különféle populációk genetikájára, de az utóbbi években ez a trend is változni látszik.


A University of Pennsylvania, a University of California és a Boston University munkatársai azt vizsgálták, elképzelhető-e, hogy a hozzánk hasonló genetikai állományúakhoz eleve jobban vonzódunk. Egészen a közelmúltig természetes volt, hogy az emberek a helyi közösségükből választottak maguknak párt, így nagy volt az esélye a hasonló genetikai állománynak.

A szakemberek a rendelkezésükre álló genomadatok alapján 879 résztvevő őseit elemezték, és kiderült, hogy az észak-európai, dél-európai és askenázi háttérrel rendelkezők szívesebben választanak hasonló hátterű partnert maguknak. Ahogyan azonban haladunk az időben, megfigyelhető, hogy az új generáció mind kevésbé igényli a hasonló hátterű partnert, mint az előző generáció.

A depresszió rejtett veszélyei  > > >

Jól látható ezekből a mintákból, hogy a egymás között házasodó közegekben a genetikai állomány is értelemszerűen hasonló, ugyanakkor az utódoknál már észrevehető egyfajta eltávolodás a mintáktól.

Az elmúlt hatvan évben jelentős változás volt megfigyelhető ezen a területen a massachusettsbeli Framinghamban, és a szakemberek szerint fontos ezzel a jelenséggel tisztában lenni, hiszen így a genetikai eredetű betegségek sokkal jobban feltérképezhetők.

Szappanos hajmosás: a haj életre kel > > >    


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés