2025. Február 16. vasárnap
A felnőttek optimális alvásideje hat-kilenc óra. Aki ennél többet vagy kevesebbet alszik, annak rosszabb lesz a közérzete és hajlamosabb lesz depresszióra, állapították meg amerikai ideggyógyászok.

Charles Bae, a Cleveland Clinic Alvászavar Központjának ideggyógyásza és munkatársai 2008 januárja és 2010 májusa között tízezernél több, átlagosan 52 éves ember alvási szokásait jegyezték fel. A hatalmas vizsgálati csoport résztvevőinek életminőség mérése, illetve esetleges depressziós hajlamának vizsgálata azt mutatta, hogy a napközben legjobb közérzetnek örvendő és depresszióra legritkábban hajlamos emberek azok voltak, akik átlagosan hat-kilenc órát aludtak éjszakánként.

alvás, depresszió

A kutatók kiemelték egy Minneapolisban tartott nemzetközi kongresszuson, hogy eredményeik újdonsága elsősorban az, hogy a sokat alvók között ugyanúgy több a depresszióval bajlódó, mint a keveset alvók csoportjában. Az előadás vitájában többen emlékeztettek arra, hogy az amerikai tudományos akadémia illetékes osztálya szerint az alvási igény rendkívül egyéni és nagy szórást mutat.

Ez a munkacsoport szerint azonban nem változtat azon, hogy az egészséges felnőttek optimálisnak tűnő átlagosan alvásideje hét-nyolc óra. Arra már korábban voltak széleskörű tanulmányok, hogy az éjszakánként alvással csupán néhány órát töltő emberek körében sok a pszichiátriai kezelést igénylő ember, de arra eddig nem volt jól ellenőrzött adat, hogy a hosszú alvás hasonló gondokhoz vezethet.


Forrás: MTI
2011. 06. 22.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés