2024. Október 05. szombat
A súlyos féltékenység egyeseknél alkoholproblémát válthat ki – derül ki egy friss kutatásból.

Az eredmények alapján azok, akiknek önbizalma a párkapcsolatuktól függ, hajlamosabbak alkoholhoz fordulni, ha feltámad bennük a zöld szemű szörny. Azt viszont nem sikerült bebizonyítani, hogy maga a féltékenység lenne az ivászat közvetlen kiváltó oka. Az Addictive Behaviors című szakfolyóirat októberi számában megjelenő tanulmány még így is segíthet a fokozott kockázattal élők kiszűrésében – magyarázzák a szerzők. „Mindannyian féltékenyek vagyunk valamennyire, sokak párkapcsolata pedig messze nem ideális, ráadásul rengeteg oka lehet az alkoholfogyasztásnak is” – nyilatkozta a szerzőként közreműködő Angelo DiBello, a Houstoni Egyetem munkatársa.

„A szerelmi féltékenység gyakori emberi tapasztalat, ám eddig nagyon kevesen igyekeztek utánajárni, hogy milyen kapcsolatban áll az alkoholfogyasztással. Kutatásunk segíthet a kockázati tényező feltárásában, és megmutatja, hogy érzelmeink, gondolataink, illetve viselkedésünk hogyan állhatnak negatív kapcsolatban.” „Remélem, hogy eredményeink elősegítik az alkoholizmus megelőzésére és kezelésére tett fáradozásokat azok körében, akiknek csekély az önbizalmuk és ingatag a párkapcsolatuk” – összegezte DiBello, aki 277 egyetemi hallgatót vett górcső alá a következtetések levonásához.


Forrás: Medipress

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés