2024. Október 03. csütörtök
Egyre többen éheznek a nap során azért, hogy utána kalóriadús szeszes italokkal lazíthassanak a nap végén – állítják a szakértők, akik szerint a jelenség elsősorban a nőket érinti.

A szeszes italok alkoholtartalmát ábrázoló címkék arra buzdítják az étkezési zavarban szenvedőket, hogy fogyasztásukkor inkább ne egyenek. A kalóriaszámlálás megszállottjai ugyanis úgy vélik, hogy ezzel „jóváteszik” a szeszből származó energiamennyiséget. A magatartásforma következményeként egyre többen isznak éhgyomorra, ami súlyosbítja az alkohol hatását. Adrienne Key, a londoni Priory Hospital pszichiátere szerint noha a kalóriatartalom közzététele a legtöbb ember számára hasznos, az étkezési zavarral küszködőknél ellenkező hatást vált ki. „Az alkoholos italok kalóriatartalmának feltüntetése negatívan hat a társadalom egy csekély, mégis lényeges hányadára. Amikor húsz évvel ezelőtt elkezdtem a szakmát, még nem nagyon lehetett ilyen kalóriacseréről hallani. Most viszont meglehetősen gyakran belebotlunk. Az érintettek például azt mondják, hogy semmit sem ettek egy pohár bor kedvéért. Ez pedig a kalóriákkal való gazdálkodás rendellenes módja” – magyarázta a szakértő.

Egy pohár bor nagyjából 130 kalóriát rejt, míg egy korsó sör 200-at. Szociális munkások szerint a probléma a férfiakat is érinti ugyan, ám a nők nyíltabban beszélnek róla. Susan Ringwood, a Beat nevű, táplálkozási zavarosok segítésével foglalkozó alapítvány munkatársa hozzátette, hogy az alkohorexia azokra is lecsap, akik semmilyen diagnosztizált étkezési problémával nem küszködnek. „Olyanok is hajlamosak rá, akik hétvégente rendkívül sokat isznak” – figyelmeztetett Ringwood.


Forrás: Medipress
2015. 02. 16.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés