2024. Április 20. szombat

 Fogyókúrázóknak: Légkeveréses Halogén Főzőkészülék

Telt ház előtt mutatták be Belgrádban a kosárlabdázó Natasa Kovacevicről szóló dokumentumfilmet. A játékos a Győr kosarasaként a csapat 2013-as buszbalesete következtében elveszítette egyik lábát.


A Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató életét követelő tragédiában az akkor 19 éves játékos súlyosan megsérült, és a bal lábát térd alatt amputálni kellett. A néhány hónapja odaszerződött Kovacevic azonban óriási akaraterőről tett tanúbizonyságot, és hihetetlen lelkierővel egy rövid ideig még a kosárlabdapályára is visszatért a Crvena zvezda színeiben. Az elmúlt nyolc évéről, a felépüléséről és az új céljairól készült 75 perces film díszbemutatójára megtelt a szerb főváros egyik színháza.

Kosárlabda

A meghívottak között volt Fűzy András, az UNI Győr MÉLY-ÚT elnöke is, aki elmondta, nagyon jó fogadtatása volt az Ugrás című filmnek.

------------------------------------------------------HIRDETÉS-------------------------------------------

Légkeveréses Halogén Főzőkészülék:

38 800 Ft HELYETT 15 990 Ft!

Akár zsír vagy olaj nélkül is süthetünk benne. Füst- és szagmentes!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------

"Megtiszteltetés volt, hogy én is ott lehettem a nézőtéren. Natasa és édesapja is nagyon örült nekem, ahogyan én is, hogy láthattam, milyen boldog és kiegyensúlyozott Natasa. Azt gondolom, igazi példakép, aki megmutatta, hogy a legnehezebb helyzetekből is van kiút, és bármi történik, meg lehet találni azt a célt, amiért érdemes élni és dolgozni" - fogalmazott a klubvezető.

Kovacevic jelenleg a nemzetközi szövetség (FIBA) egyik nagykövete, emellett odahaza egy alapítványt is működtet, tehát nem szakadt el sportágától.

"Olimpiai, világ- és Európa-bajnokok, dobogósok voltak ott a nézőtéren, a francia szövetség elnöke is eljött. A franciák készítették ugyanis azt a speciális protézist, mellyel a baleset után bő két évvel vissza tudott térni a pályára Natasa" - mesélte Fűzy András, hozzátéve, a producerekkel beszélt arról, hogy a filmet Magyarországon is bemutathassák.

"Szeretnénk, ha első körben Győrben juthatna el a közönséghez, de jó lenne, ha egy országos tévécsatorna is műsorára tűzné, hiszen mindenki tud tanulni Natasa Kovacevictől" - mondta a győri klubvezető.


Forrás: MTI
2021. 09. 09.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés