2024. Október 03. csütörtök
Az ájult embert árnyékba kell húzni és lehetőség szerint hűteni, az eszméletlen beteget stabil oldalfekvésbe kell fektetni, az eszméleténél lévőt nem alkoholos folyadékkal itatni és orvost hívni.

Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány egy 1000 fő megkérdezésével készített elsősegélyteszt eredményeit értékelve megállapította, hogy a megkérdezettek többsége nincs tisztában azzal, mit kell tenni egy emberrel, aki elájul a nyári hőségben. A legtöbben tudják, hogy napi 2 liter folyadék - nem alkohol és lehetőleg nem cukrozott üdítőital - szükséges egy felnőtt szervezetnek. A nyári kánikulában a szükséglet azonban napi 3-4 literre is felmehet, mivel az izzadás során számos fontos ásványi anyagtól is megszabadul a szervezet, amit vissza kell építeni. A folyadékhiány először csak fejfájást okoz, ám a kiszáradás életveszélyt is eredményezhet. Szintén kiemelten fontos a folyadékpótlás annak, aki elkapta a szalmonellafertőzést - hívja fel a figyelmet a nyár veszélyeire a szervezet.

Nagy eséllyel megfázáshoz, rosszabb esetben tüdőgyulladáshoz vezethet a forró utca és egy hideg iroda, tehát az állandó hideg és meleg levegő közötti ingázás. Ezért az ingázásokat mérsékelni kell, illetve irodákban, autókban sem szabad túlságosan lehűteni a levegőt. Kiemelten fontos az is, hogy ne ugorjunk felhevült testtel a hideg vízbe: a hirtelen hideghatás ugyanis reflexes légzésmegállást okozhat. Előtte kezünkkel mossuk át testünket, és lassan ereszkedjünk a vízbe.

A válaszadók többsége tudja, hogy a kullancsok betegséget okozhatnak, ám a helyes kivétellel csak kevesen vannak tisztában. Az alapítvány javaslata az, hogy a kullancsot minél előbb távolítsuk el, kivételekor ne használjunk kenőcsöt, alkoholt vagy más kullancsot károsító anyagot. Ragadjuk meg csipesszel a kullancsot a feji részénél, majd húzzuk hátra, csavarni azonban nem szabad. Az eltávolítást követően fertőtlenítsük a sebet.


Forrás: MTI
2013. 07. 02.
Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés