2024. December 21. szombat
Gyakran éppen azzal ártunk bőrünknek, hajunknak, amivel szebbé akarjuk őket varázsolni. A kulcsszó itt is, mint más területen, a mértékletesség, és persze az odafigyelés.

Kevés alvás

Éjjel a sejtek megújulnak, a szervezet pihen. Az alvás első szakaszában a regenerálódás során először a létfontosságú folyamatok élveznek elsőbbséget. Ha rendszeresen keveset alszunk, nem marad idő a bőr megújulására, jóval hamarabb leszünk ráncosak, az egész szervezet gyorsabban öregszik, arról nem is beszélve, hogy számos más egészségkárosodás következik be a nem elegendő alvás hatására.

Lefekvés sminkben

Az arctisztítás után csak könnyű, hidratáló krémet kell használni. A fennmaradt smink eltömíti a pórusokat, így a bőr nem tud szellőzni, könnyebben alakulnak ki mitesszerek, pattanások. Ha a szempillafesték sem kerül rendszeresen lemosásra, a szempillák elgyöngülnek, vékonyabbak lesznek. Smink nélkül is fontos a lefekvés előtti alapos arctisztítás, a napi szennyeződés eltávolítása, e nélkül a bőr a rárakódott port fogja éjszaka beszívni a finom, illatos, tápláló krém helyett.

Hét merénylet

 

Hajegyenesítés, hajsütés naponta

A hajszálak és a hajhagymák nehezen viselik a forró vasat naponta. Ha valaki mégis egyenes hajat szeretne, különleges ápolással kell kényeztetnie az agyongyötört hajkoronát. Egyenesítés előtt használjon kondicionáló és védőszérumot, ami csökkenti a haj károsodását. Fantasztikusan jó hatással van a hajra a heti egyszeri hidratáló hajpakolás, és sokat segítenek a töredezett, erősen igénybevett hajra való samponok, balzsamok is. Időnként szünetet kell tartani, büntetlenül nem lehet minden nap szögegyenes az amúgy rakoncátlan haj.

Mértéktelen napozás, szolárium

Bőrünk nem felejt, minden napozással egyre több ránc keletkezik, és sokkal hamarabb lesz aszott, öreg. A szolárium éppoly ártalmas, mint a napozás, de szerencsére a finom fehér, porcelánbőr is egyre divatosabb. A napsugarakra azért – mértékkel – szükség van, hiszen a D-vitamin keletkezésében fontos szerepet játszik.

Kevés folyadék fogyasztása

Napi két liter folyadék szükséges, e nélkül a bőr, sőt a haj is kevésbé hidratált. A legjobb a tiszta víz, de naponta készíthetünk saját magunk „bőrszépítő” koktélt. Ebben legyen pl. narancs, aminek magas a C-vitamin tartalma, de keverjünk bele piros húsú gyümölcsöket is, amelyek bőséggel tartalmaznak flavonoidokat.

Drasztikus fogyókúra

A gyorsan leadott kilók bizonyos kor után sajnos öregítik az arcot, ráncosabb, vékonyabb lesz a bőr. A fogyókúrák során általában nem jut a szervezet elegendő vitaminhoz, nyomelemhez. Különösen rossz hatással van a bőrre az E-vitamin hiánya, ami többek között védhet a szív-érrendszeri és a daganatos megbetegedésekkel szemben, s mivel sejtszinten fejti ki hatását, az öregedés folyamatát is lassíthatja. A megoldás a lassú, maximum heti fél kg fogyás. Ez talán nem tűnik soknak, de egy év alatt 12 kilótól szabadulhatunk meg anélkül, hogy a bőr vagy a szervezet megsínylené.

A körmök folyamatos lakkozása

A lakk az egészséges körömnek nem árt, de hetente egyszer mindenképpen el kell távolítani! Ha a lakkot lemosta, aznap éjszakára ne tegyen fel újabb réteget. Hagyja egy kicsit „szabadon lélegezni”, sőt nem árt egy kis kényeztetés: lemosás bármilyen hidegen sajtolt növényi olajat melegítsen testhőmérsékletűre, és 10-15 percig tartsa benne ujjhegyeit. Ne mossa le az olajat, hanem masszírozza be felszívódásig! Kerülje az acetonos lemosókat, ezek ugyanis erőteljesen zsírtalanítanak. A törékeny, berepedezett vagy kettévált körmöket nem tanácsos lakkozni.

 


Szerző: Nagy Tímea

Ossza meg: Kövessen minket:



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés