2024. December 21. szombat


Hozzávalók:
1 kg sütőtök
3 csésze langyos tej
1 ek. vaj
1 ek. liszt
1 tk. gyömbérpor
100 gr vékony csíkokra vágott (füstölt) sonka
só és frissen őrölt bors


ELKÉSZÍTÉSE:

A tököt vágjuk nagyobb darabokra, magozzuk ki, és egy sütőlapon süssük át. Hagyjuk kissé kihűlni, majd a húsát kanalazzuk ki, tegyük mixerbe és turmixoljuk össze. Egy lábasban olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a lisztet, majd kicsivel később a tejet is. Keverjük teljesen simára. Kanalazzuk bele a tököt, adjuk hozzá a gyömbért és a sonkát, majd sózzuk, borsozzuk.

Lassú tűzön főzzük össze őket, majd melegen tálaljuk. Adhatunk hozzá pirított zsemlekockát (crouton), a tetejét pedig szórjuk meg finomra vágott petrezselyemmel.









Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés