2024. December 21. szombat


Hozzávalók 6 személyre:
0,5 liter húsleves alaplé (leveskockából is készíthetjük)
10 dkg gabonapehely (pl. zab, búza, stb.)
40 dkg darált sertés- vagy marhahús
1 tojás
1 csapott kiskanál só
1 csapott mokkáskanál őrölt fekete bors
1 kisebb vöröshagyma
1 csokor petrezselyem
2-3 gerezd fokhagyma
3 evőkanál olaj
3-4 evőkanál zsemlemorzsa
olaj a sütéshez


ELKÉSZÍTÉSE:

Forraljuk fele a húslevest, és szórjuk bele a gabonapelyhet. Vegyük le a tűzről, és hagyjuk megduzzadni (kb. 1 óra). Ezután facsarjuk ki, és dolgozzuk össze a hússal és a tojással, majd sózzuk, borsozzuk. Vágjuk apróra a vöröshagymát és a petrezselymet, a fokhagymát törjük össze, majd forró olajban kicsit üvegesítsük meg őket. Keverjük hozzá a húsos masszához, amiből aztán formáljunk dió méretű golyócskákat.

A húsgolyókat forgassuk meg zsemlemorzsában, majd bő, forró olajban 5-6 perc alatt süssük ki. Jó alaposan csepegtessük le és tálaljuk.

Melegen például burgonyapürével tálalhatjuk, hidegen pedig valamilyen salátát adhatunk hozzá.









Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés