Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
válaszok: párkapcsolati tanácsadás
Pszichiátriai problémákkal küzd a volt párom
26 éves apuka vagyok. A kisfiam augusztusban lesz egy éves. Édesanyja 34 éves lesz, és immár több, mint egy évtizede küzd különbözõ pszichiátriai betegségekkel. Mániás depresszióról, kényszerbetegségrõl, illetve az én tapasztalataim szerint hisztrionikus (borderline-nal keverve) személyiségzavarról van szó. Azért merem ezt kijelenteni, mert ennek a típusú személyiségzavarnak az összes jellemzõjét rá lehet sütni a volt barátnõmre. Kétévnyi kínlódás, segíteni akarás, türelem és megértés után (a kapcsolatunk a fentiekbõl következõleg soha sem volt boldog, harmonikus, talán csak a két év elsõ napjait, illetve a baba születésnapját leszámítva...) egy hónappal ezelõtt elköltöztem.
A volt barátnõmnek márciusban volt egy öngyilkossági kísérlete, ekkor került be az Országos Pszichiátriai és Neuróligai Intézetbe. Ekkor még súlyos depressziós szakaszban volt, de szép lassan javulni kezdett az állapota. Mire újra örülni tudott a napsütésnek, egy kellemes zenének, szépen visszatért a hisztrionikus személyiség zavara. Ez ugyan az én véleményem, amit annak tulajdonítok, hogy a kórházban felszedett (a barátnõm kezdeményezett) egy 20 éves, alkoholista, szintén depressziós és személyiség zavaros fiút. Tökéletesen abszurd. A kapcsolatuk kimerült abban, hogy csókolóztak, de ez másfél hónapig tartott, és amikor végre kijött a kórházból a barátnõm, még otthonról is hívogatta ezt a fiút, akinek többször mondta, hogy szereti. Elõttem persze titkolózott, hazudozott, de amikor megtudtam, elköltöztem. Vége, betelt a pohár. Hozzáteszem, a volt barátnõm velem nem csókolózott, nem ölelt, amit sokáig magyarázhattunk jogosan a depressziójával. Ami fáj, hogy amikor jobban lett, egybõl félrelépett. Azóta folyton kérlel, hogy menjek vissza, mert szeret, de én tudom, hogy képtelen megváltozni.
Megköszönném, ha az én nézõpontomból is adna egyfajta választ, vigaszt (...) esetleg. De ennél fontosabb, hogy egy ilyen beteg anyuka képes-e pozitív mintákat adni egy gyereknek. Nem túl kockázatos a kisfiam jövõje, felnõttkori élete, szocializációja szempontjából, ha az anyja neveli? Kérem, válaszoljon. Szükségem lenne rá.
Köszönettel:
Kedves Viktor!
Szívfájdalommal olvastam levelét. Nem ismerem, és Ön sem, párja betegségét. Lehet felcímkézni viselkedését, ilyen-olyan kategóriákba sorolni, de a valódi problémát, ami betegségét okozza, láthatóan az orvosok sem ismerik. A gond, a lélek olyan mély rétegeiben lehet, amihez még nem ért el sem barátnõje, sem az Õt kezelõ orvosok. Nem tudom, hogy amikor az Önök kapcsolata elkezdõdött, már voltak-e ennek a súlyos lelki betegségnek látható tünetei. Azt írja, Ön segíteni akart. Ez igazán nagy szívre, de óriási naivitásra utal. Mibõl gondolta, hogy képes a segítségre? Milyen ismeretei, milyen tapasztalatai voltak, vannak az ilyen személyiségzavarok gyógyításához? Láthatóan gyógyszerekkel idõlegesen tudnak javítani kedvese állapotán, de mivel azt nem tudják megragadni, ami a betegséget kiváltja, nem tartós a javulás sem.
Sajnálom, de most Ön nem tehet érte semmit véleményem szerint! Amit Ön abszurdnak tart, kedvese kalandját egy fiatal fiúval, az barátnõje számára természetes lehet. Ön mindig arra készteti, hogy „normális” életet éljen. Betegtársa elfogadhatóvá tette számára saját helyzetét, állapotát. Szegény nem „félrelépni” akart, ahogyan Ön értelmezi, hanem a számára könnyebben járható utat kereste. Állapota nem teszi alkalmassá arra, hogy az Ön elvárása szerinti módon élje az életét.
Azt javaslom, mentse ki kisfiát, és Ön is meneküljön! Bízza szakemberekre barátnõjét, és segítse Õt, ha valamiben a segítségét kéri. Most sajnos ennél többet nem tehet! Ha majd megtalálják kedvese lelkének sérült pontját, meggyógyul! Akkor kisüt majd a nap mindhármuk számára és örülhetnek egymásnak! De addig várakozásra vannak ítélve! Nagyon, nagyon sajnálom!!!
VISSZA A KÉRDÉSEKHEZ
