2024. December 02. hétfő
Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
válaszok: párkapcsolati tanácsadás
Máriás Móni párkapcsolati tanácsadó válaszol
Várjak-e a folytatásra? II.
Nem rég írtam "Egy szerelemes lány" néven. Azóta már eltelt kis idő, és történt pár dolog. Azóta is folyamatosan tartom a kapcsolatot volt párommal. A gond az, hogy pár napja elhunyt a nagymamája. A nagyapja, az anyukája és a keresztanyja meg annyira ki van, hogy neki kellett intézni pár dolgot a temetés körül. Azt mondja, olyan, mint egy idegbeteg. Volt a legjobb barátjának szülinapi kis összejövetele, ahol a volt barátom bánatában leitta magát (ez nem jellemző egyébként rá). Egy lány ráhajtott és csókolóztak. De nem akar vele összejönni, hanem meg akarja szívatni, mert most ehhez van kedve. Nem értem, hogy miért kell így viselkednie. Megértem, hogy ki van bukva, de az a lány nem tehet semmiről, meg a többi barátja sem. Amíg nem lesz ezen túl és nem lesz újra normális, nem akar velem lenni, mert nem akarja, hogy megutáljam és emiatt végleg vége legyen. Megértem én őt, meg nem is. De ezzel engem is teljesen kikészít, nem csak magát. A baj az, hogy még mindig nagyon szeretem, így nem tudok mit tenni, csak várni, és majd lesz, ami lesz. Csak kiakaszt, és sajnálom azt a lányt is attól függetlenül persze, hogy nagyon zavar a dolog és azért "örülök" neki, hogy gonosz lesz vele... Viszont nagyon unom már ezt az egészet. Abban bízom, hogy ha a héten eltemetik a nagymamáját, javulni fog az idegállapota. Mit gondol? Én vagyok nagyon idióta, hogy még mindig reménykedem (nem ok nélkül) vagy tényleg ennyire ki van bukva?
Egy szerelmes lány
Kedves Szerelmes lány!
Ön adja meg a választ kérdésére, “még mindig nagyon szeretem, így nem tudok mit tenni, csak várni”.
A helyzet előző levele óta nem javult, de legalább romlott. Tudnia kell azonban, hogy volt kedvese pillanatnyilag valójában „nem beszámítható”. Gondolom, még sohasem volt hasonló élethelyzetben, és most olyan terheket kellett vállalnia, amik túlságosan megterhelték. A veszteségre, a gyászra nagyon különböző módon reagálunk. Barátja most meglehetősen szélsőséges módját választotta a gyász megélésének. Az a véleményem, ami párjának volt. Amíg fel nem tisztul az agya, és nem látja világosan sem Önt, sem önmagát, felesleges erőltetnie a találkozást. Ha az Ön segítségét kéri, és Ön tud is segíteni, csak akkor van értelme együtt lenniük. Ön ugyan, ahogyan írja “nagyon unja”, de nem látok más lehetőséget, csak a várakozást. Bajban amúgy sem túl szép dolog magára hagyni a másikat. De ha nem bírja, és esetleg felbukkan egy új, tartalmas kapcsolat lehetősége, bátran vágjon bele! Amíg ilyen nincsen, várakozzon és reménykedjen! Nem hiszem, hogy Ön idióta!
VISSZA A KÉRDÉSEKHEZ
