válaszok: párkapcsolati tanácsadás

Tanácsot szeretnék kérni Öntõl egy problémás helyzetben. Nem tudom, hogyan, és milyen kapcsolatot alakítsak ki az anyósommal úgy, hogy nem menjen rá a házasságom, és ne is nekem kelljen mindennel megalkudni.

Két kisgyermeket nevelõ család vagyunk. Férjem édesapját már 3 éves korában elvesztette – szülei elváltak, nem sokkal utána apja elhunyt. Ezután az anyja, és a mamája nevelték. Végül ketten maradtak, õ és az anyja. Miután férjem fõiskolába került – 300 km-el távolabb – az anyja magára maradt. Miután végzett a sulival, nem költözött vissza otthonra. Évekkel késõbb (6-8 év múlva) ismerkedtünk meg, és rá két évre házasodtunk össze. Mivel önálló életet tudtunk kezdeni egy kis házban, nem költöztünk egyikünk szüleihez sem. Mióta megvannak a gyerekek, a nagyszülõk idõrõl-idõre nálunk vannak. Mivel anyósom messze lakik, ezért ha eljön, 1-1 hetet nálunk tölt, a téli idõszaktól eltekintve 1-2 havonta. Már amikor elõször találkoztam vele (lánykoromban), észrevettem, hogy nagyon kötõdik a fiához. Akkor még nem gondoltam, hogy ez mennyi baj forrása lehet. Anyja kérte, hogy költözzön vissza hozzá, és mondta nekem is, hogy „végül is 300 km nem távolság azoknak, akik igazán szeretik egymást”. Erre én késõbb mondtam a páromnak, hogy ha akar – haza mehet, de úgy gondolom, hogy a mi korunkban a táv-udvarlás már nem megoldás. Akkor voltam 28 éves. Én családot akartam, ezt nem titkoltam, ugyanakkor nem kértem meg, hogy ne menjen vissza. Õ maradt, és összeházasodtunk. Eleinte anyósom úgy viselkedett, mint aki örül, hogy milyen aranyos a menye, ugyanakkor a késõbbiekben folyamatosan példabeszédeket hallgattam tõle.

Csak példa képpen:

• Hogy hogyan kell jól fõzni, és csak pontosan úgy a jó, ahogyan a receptben le van írva (õ is így készíti el az ételt).

• Hogy õ milyen jól beosztja a kis nyugdíját, hogy a kis pénze ellenére õ mindig fõz, mindig megfõzi, amit megóhajt, és minõségi (=drága) élelmiszereket tud megvenni, csak ínyencségeket készít, és hogy mindenki hogy dicséri a fõztjét.

• (Nekem a két kicsi baba mellett elég kevés idõm maradt. Rengetegszer hallgattam,) hogy a sógornõje milyen ügyes szervezõ, hogy munka mellett minden nap van fõtt étel – sütemény az asztalon, és milyen ügyesen ellátja a családját, és milyen jól nevelte a gyerekeit, és milyen jó ízlése van, milyen jól öltözik, pedig nem is kifejezetten szép. Elõtte meg csak azt hallottam róla, hogy milyen önzõ sógornõ volt (értsd: milyen sárkánnyá válnak a feleségek), – aztán hirtelen fordult a kocka, valamilyen oknál fogva megváltozott, és csak a jót hallottam róla.

• Hogy sokkal jobban meg tudta volna tervezni az újonnan épített házunk beosztását, és nem kellettek volna azok a nagy ablakok, stb…

• Hogy milyen felelõtlenek a mai szülõk, mert mindent megengednek a gyerekeiknek, és így lesznek majd rabló-tolvajok, meg szülõgyilkosok. Hozzá teszem, hogy a gyerekeim az óvoda mintagyerekeinek számítanak (igaz otthon nem egészen). Az óvónõk elmondása alapján „ha minden gyerek ilyen volna, öröm lenne óvónõnek lenni”. Én sok mindent megengedek otthon a gyerekeimnek, amit õ helytelenít. Pl.: amíg nem voltak ovisok fenn maradhattak velünk 9-10 óráig is, és reggel akkor keltek, amikor akartak. (Nem feltétlenül TV-ztek, csak velünk voltak.) Az étkezõasztalra tehették az apró kis játékukat, amivel elõtte éppen el voltak foglalva. És így tovább…

• Folyamatosan dicséri magát, hogy milyen jól fõz, milyen jól felnevelte a fiát, ehhez képest nem emlékszem, hogy valaha is én jól csináltam volna meg bármit is a hét év alatt.

• Hogy milyen fontos a neveltetés, hiszen ha a gyereket rosszul nevelik, rosszul is fog párt választani – ezért ha a gyerekeim „beválasztanának”, akkor nekünk kellene majd közbeavatkozni a kapcsolatukba, hogy jó irányba menjenek. Tudni kell, hogy a fia elsõ menyasszonya egy tragédia volt a számára. Erre kérdeztem én, hogy akkor õ miért nem avatkozott be a fiánál? Mert ha maguktól szét nem váltak volna, akkor most az õ unokáit dajkálhatná. A válasz az volt, „hogy az más dolog”. Az elsõ szerelemnek nem lehet megálljt parancsolni, ezért az nem az õ hibája volt. Vagyis: õ nem csinált soha semmit rosszul, soha nem tévedett semmiben, és õt mindenki nagyon szereti, csak én nem, mert soha semmiben nem értek vele egyet, én vagyok olyan lehetetlen, hogy velem nem lehet egy normális szót váltani. (Vajon miért???)

Mivel a gyerekeim oda vannak a mamáért, én igyekeztem elnézni neki mindent – bár a rosszallásomat egyre kevésbé tudom véka alá rejteni, ami meg a férjemnek nem tetszik.

Amik nagyon zavarnak az egészben:

1. hogy mindent megtesz azért, hogy õ próbálja befolyásolni (hátulról) irányítani az eseményeket. A mai napig macska-egér játékot ûz velem. Ha valamit el akar érni, elõször a fiánál szerez jóváhagyást, azután már tõlem meg sem kell kérdeznie, mit szólok a dologhoz. Vagy ha puhatolózik is, és „nem” választ kap, akkor utána megy hozzá, és akkor már nem érdekes én mit szólok a dologhoz. És széles mosollyal az arcán megteszi, amire vágyott.

2. hogy a kisfiam elõtt a mama lett a „szent és sérthetetlen” – tõle azt kaptam vissza, hogy: „anya, neked nem fogadok szót, csak a mamának” – és valóban gyakran ellent is mond nekem.

3. hogy a férjem rendszerint felülbírálja a kettõnk közti egyet nem értéseket, és rendszerint az anyjának ad igazat, mert szegény mamikával figyelmesnek kell lenni. Hiszen olyan nehéz sorsa volt, idõs is már, és most is mennyi mindent megtesz, hogy segítsen. Jó hozzánk, és nekünk viszonoznunk kell. Nem túl kedvesen felhívta a figyelmemet arra is, hogy ha nem tudok normálisan viselkedni, akkor menjek haza a szüleimhez, amíg a mama itt van (amit a 7 év alatt egyszer sem tettem-bármilyen problémánk is volt).

Nos – én ezeket nem akarom, nem fogok a gyerekeimtõl egy hétre sem elválni az õ kedvéért. De nem szeretném azt sem, ha emiatt elmérgesedne a viszonyunk a férjemmel (ami megért már néhány vihart e nélkül is, ennek ellenére még együtt vagyunk). De nem akarom ezt olyan módon sem, hogy a békességért cserébe megalkudjak mindennel, és mindent ráhagyjak a mamára úgy a gyereknevelési kérdésekben, mint bármilyen más döntésben.

Ön szerint mit tegyek? A mamával beszélni errõl nem tudok, mert minden esetben zárt füleket találtam nála. Minden problémámra azt mondja, hogy ez nem így van, én rosszul értelmezek mindent, és félreértek vele kapcsolatban mindent. És még az is lehet, hogy õ valóban azt hiszi, hogy csak jót akar nekünk.