Navigáció
Poll
Tartalom megosztás
válaszok: párkapcsolati tanácsadás
A családom nem fogadja el a páromat
Ezúttal szeretnék Öntől segítséget kérni. Én egy 22 éves friss diplomás lány vagyok, és végtelenül szomorú. Nagyon boldog párkapcsolatban élek már több mint másfél éve. A párom 25 éves most, és egy nagyon harmonikus, kiegyensúlyozott kapcsolat a mienk. A baráti körünk büszke ránk és nagyon szeretnek minket. Tudja, nekem ezelőtt volt egy hosszabb kapcsolatom, három éves, aminek jobb is, hogy vége lett. Kihűlt a kapcsolatunk, megszűnt egymás iránt a vágy, ami kezdetben sem volt egyáltalán annyira intenzív, mint ebben a jelenlegi kapcsolatomban.
Szóval velünk semmi gond nincs, és a párom szüleivel sem, akik nagyon szeretnek minket és elfogadnak. Hanem az én szüleimmel. Édesanyám elvált, van egy élettársa, akivel összeköltözött, és én kaptam egy saját lakást, ahol most élek nagymamámmal. Ő ugyanis nem volt hajlandó engem egyedül hagyni, úgy gondolja, még mindig az a kislány vagyok, aki felett állandóan őrködni kell. Pedig kezdetben nem így volt, hanem úgy, hogy ha külön költözök, ő édesanyámékkal megy, és én egyedül próbálom az életemet élni.
De nem így lett. A lényeg, hogy édesanyám és nagymamám egyáltalán nem szereti a páromat, sőt! Ők mindig olyan férfit képzeltek el hozzám, aki nagyon gazdag, és nagyon trendi. De tudja, én magam nem ilyen vagyok. A felfogásom az, hogy egy férfinek persze legyen pénze, és ő legyen a családfenntartó főképp, de a legfontosabb az a szeretet és a megbecsülés, amit ebben a kapcsolatban maximálisan meg is kapok. És én is adok persze őszinte, tiszta szeretetet. Nekem nem kell a milliomos kis macsó pasi, akinek lehet, hogy ugyan pénze van, de esetleg nem szeret annyira, vagy nem becsül meg. Én úgy érzem rátaláltam valakire, akit nagyon szeretek, és el tudom képzelni közös életünket is. Ez itt az alapprobléma. Ezt egyszerűen nem tudom megoldani, nem tudok rá megoldást találni, hogy a páromat a szüleim elfogadják, és megbarátkozzanak vele. Igen, ő nem diplomás, de érettségizett és van két szakmája, jelenleg is dolgozik. A munkáját szereti, megbecsülik a munkáját, és szeretik a munkatársai is, hiszen barátságos, nyitott, és nagyon előzékeny.
Így nem tudok előre tervezni, nem lehetnek álmaim, vágyaim vele kapcsolatban, nem tudom a jövőmet, jövőnket együtt tervezni, mert nagyon bánt, hogy édesanyám így áll a dolgokhoz. Kijelentette, hogy ha ez a férfi lesz a férjem, ő aztán soha többé nem fog engem semmiben sem támogatni, nem fog kapcsolatot tartani velünk. Semmi esetre sem fogok abba a hibába esni, hogy én, aki ennyire boldog vagyok és szeretem a páromat, elhagyjam csak azért, mert édesanyámék nem őt képzelték férjemül, páromnak. Én már arra is gondoltam, hogy ha ő ilyen, akkor én lemondok a lakásomról, és elindulok, belevágok a vak világba, elmegyek albérletbe, és kész. Ezt nem lehet bírni így sokáig. Hiszen hihetetlenül rossz érzés tud lenni mindez, hogy egyáltalán semmibe sem veszik azt, aki számomra az életet jelenti.
Kérem, segítsen, mit tehetnék, mert így nagyon nehéz. Minél előbb megoldást kell erre találni, hiszen én már próbáltam szépen is, csúnyán is elbeszélgetni velük, hogy értsék meg, én szeretem ezt a férfit, és bármennyire is nem ilyet gondoltak, ez van és kész. Fogadják el. Nem megy, nem érzek pozitív irányú változást. Édesanyámnak is, nagymamámnak is mindig mindenki más szimpatikusabb, mint a párom, és nem bánnák, ha mihamarabb véget érne ez a kapcsolat, és szörnyű ilyen tudattal élni a mindennapokat.
Kedves Zita! Nem csodálkozom azon, hogy szomorkodik, őrlődik. A szülők általában jót akarnak a gyermeküknek, de egyáltalán nem biztos, hogy tudják, mi az, ami kell, ami szükséges a gyereknek: a maguk által jónak vélt dolgokra akarják rávenni, rákényszeríteni őt. Az ön esete fájdalmasan bizonyítja, hogy „jó szándékukkal” hogyan lehet megmérgezni annak az életét, akinek boldogulását kívánják. Talán Ön is ismeri a kaukázusi krétakör drámáját. Ennek a történetnek az a tanítása, hogy az szeret igazán, aki képes „elengedni”. Inkább enged, mint hogy testi-lelki értelemben szétszakítsa a szeretett lényt. Édesanyja, nagymamája elmondhatja véleményét az Ön választásáról, de a döntést Önre kéne bízniuk, döntését pedig el kell fogadniuk. Ezzel bizonyíthatnák valódi szeretetüket.
Szeresse társát szabadon és boldogan. A jövő az Ön számára társának megtalálása, saját család alapítása. Már nem csak unokája vagy lánya valakinek, hanem sorsáért felelős, önálló ember. Hallgassa meg rokonai tanácsait, de saját magának kell eldöntenie, mi az, amit elfogad ezekből. Mindenkinek vállalnia kell döntései, cselekedetei következményeit. Bátran vállalja saját életét, és ha következetes ebben, elcsitulnak majd a családi viharok is. Hiszen szeretik Önt, ugye?
VISSZA A KÉRDÉSEKHEZ
