válaszok: párkapcsolati tanácsadás

Nem tudom, az én végsõ elkeseredésemben mennyire tudna ön segíteni, de már a szalmaszálba is kapaszkodom. Életem történetét talán most hosszú lenne leírni, de néhány pont a teljesség és részletesség igénye nélkül: 19 éves vagyok és árva. Anyukám 3 éve, apukám pedig 13 éve halt meg. Testvéremmel és nagymamámmal élek, velük néztem végig, ahogy anyukám egy év alatt lassan és kínlódva, csontsoványan hal bele a leukémiába. Ezután testvérem fogadott örökbe, ekkor 17 éves lehettem és a továbbtanulás gondjai mellett az agyagi nehézségek is nyakunkba szakadtak, ugyanis egy családi házat és nõvérem pesti tanulmányit, egy évvel késõbb pedig a sajátomat is, a mindennapi megélhetés mellett kellett két árvaellátásból fenntartani. Mindeközben a nagymamám minket kezdett el hibáztatni anya haláláért, és nap mint nap tönkre akart minket tenni, ordítozott és azt kívánta, bár mi haltunk volna meg anya helyett, meg ki akart tenni a lakásból, átkutatta a cuccainkat és hasonlók. Az eredmény az lett, hogy nõvérem alig járt haza Pestrõl, így én lettem a céltábla. Teljesen tönkrementem.

A sors fintora, hogy mikor kiderült anya betegsége, aznap este én összejöttem egy fiúval, ill. elõször csak vígasztalt, aztán járni kezdtünk. Lényegében neki köszönhetem az életem, mindig mellettem volt, segített, és mindenkinél jobban szeretett. Nélküle nem is tudom, hol lennék most, rossz is belegondolni. Csak sajnos nem voltam szerelmes. De mégis, 4 évig voltunk együtt és egy pillanatot se bánok. Eközben nõvérem is tönkrement és én tartottam õt is, mert szegény már nagyon pesszimista lett és visszahúzódó, szóval én tartom benne is a lelket.

Ezzel a fiúval szakítottam, mert szerelmes lettem Zoliba, mintegy egy éve, de Pistit csak fél évre rá hagytam ott és vállaltam fel az érzéseimet, mivel olyan végtelen nagy hálát éreztem iránta, hogy nem akartam bántani , mert neki én vagyok és voltam a minden. Úgy állt a helyzet, hogy viszonylag rendezõdik az életem, bár egy olyan iskolában tanulok, ami nagyon híres és aki ezt elvégzi, rendkívül jól jár, közgazdász lesz. Sajnos engem nem igazán érdekel ez, sokkal kreatívabb vagyok ennél, évekig rajzoltam és nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, meg rengeteg minden érdekel, de ez nem. Sajnos nem tehetem meg, hogy váltok, mert akkor nem kapok árvaellátást és így is nehezen jövünk ki, úgy meg sehogy. Tehát nem igazán teszek olyat, amit szeretnék. De visszatérve Zolihoz, kezdetben nagyon boldog voltam és minden jó volt, de most… Szinte együtt lakunk, mert én mindig nála alszom, ami mára egy pokol lett. Állandóan veszekszünk, semmi sem jó a másikban, viszont nem tudjuk elhagyni egymást, mert szerelmesek vagyunk, ill. én már nem is tudom, az vagyok-e. Egy probléma még, ami ide kapcsolódik, hogy sosem volt még orgazmusom, pedig nagyon szeretem a szexet, eddig csak ezzel a két fiúval feküdtem le, de Zoli nem tudja, hogy nekem még sosem volt, de már így is magát hibáztatja. Rengeteget sírok miatta és boldogtalan vagyok, persze az egész életem egy csõd és a depresszióért nem csak õt okolhatom. Nagyon sokat dolgot tudnék mesélni errõl a se vele, se nélküle kapcsolatról, ha ön úgy látja, hogy tud segíteni.

Amirõl még nem beszéltem, az a sok betegség, ami anya halála óta kínoz, egyikbõl a másikba esem és már nem nagyon bírom, sem anyagilag, sem testileg ill. lelkileg. Kérem segítsen, mert ezeket a problémáimat nem tudom megoldani és elmesélni se tudom senki ismerõsömnek, a szakember segítségét pedig anyagilag nem engedhetem meg. Ha bármilyen tanácsa van, szívesen veszem, mert nem látom az alagutam végét. Köszönettel: