válaszok: párkapcsolati tanácsadás

Nehéz lesz leírni sok mindent – annak érdekében, hogy megfelelõ választ tudj adni – ugyanakkor tömören fogalmazni... Az alapállapot: én 30 éves, diplomás lányzó vagyok, aki adminisztratív területen dolgozik, jelenleg itthon vagyok pár hónapos kislányommal. Párom 33 éves, családi vállalkozásban dolgozik és fõiskolára jár. Nem vagyunk összeházasodva, két éve vagyunk együtt. Amikor két éve megismertem, egy gazdag, csendes, ugyanakkor vagány fiút ismertem meg benne (motorozás, raftingozás, stb.). Az apja egy zsarnok, akarnok, aki a fiára nem fiaként, hanem riválisaként tekint. Az anyja szereti a gyermekét, de ezt kissé "együgyûen" következetlenül, felszínesen teszi: mindamellett, hogy tényleg jóindulatú.

Amíg meg nem született a közös gyermekünk, azt kell hogy mondjam, egészen rendben volt a kapcsolatunk. Pénzünk nem volt sok, mert amikor az apja megtudta, hogy komoly kapcsolata van, már nem adott a fiának többé rendes fizetést, csak filléreket, így el is jött a cégtõl. Engem nem zavart, én sosem éltem bõségben, számomra a legfontosabb a szeretet.

Két-három hónapja azonban a párom kifordult önmagából. Vannak hibáim. Többek között nem vagyok egy "kiszolgáló-típus", nem teszem elé az ételt, hanem azt mondom: ott van a hûtõben. Nem szoktam puszilgatni, babusgatni: ez nem az én stílusom. Meg kell jegyeznem, hogy a szüleimmel élünk – külön háztartásban – de anyukám fõz. Tehát én mindent megcsinálok itthon (elég tisztaság és rendmániás vagyok) DE nem fõzök. Nos, az elmúlt 2-3 hónapban ha valami nem tetszett a páromnak, akkor kikelt magából és odáig jutottunk, hogy kb. hetente olyan dolgokat vág a fejemhez, hogy "Te sosem dolgoztál, te nem tudod mi az a munka! Ülni 8 órát: az nem munka! A Te fõiskolád semmi! Ott nem kellett tanulni! Te itthon nem csinálsz semmit! Az munka, hogy felmosol??? Az két perc!!! A porszívózás három! Egész nap nincs dolgod! A gyerekkel való foglalkozás nem munka! Azzal semmit nem kell csinálni. És különben is: fogd be a pofád! (ezt kétszer vágta eddig a fejemhez) Menj ki a szobából! – és legutoljára: Te idegen vagy nekem, Téged nem érezlek a családomként!"

Hát itt tartunk. Õszintén szólva, ahogy elolvasom hogy miket írtam, úgy gondolom, ilyet csak egy vadállat mondhat a másiknak. Mintha egy falusi 50 éves alkoholistáról írtam volna, pedig õ nem ilyen (volt). Csendes és visszahúzódó volt, de mostanában ha problémája van, (pl. hogy nem kiteszem elé az ételt, hanem azt mondom, hogy ott van a hûtõben) akkor azt nem megbeszéli, nem azt mondja, hogy "olyan sokat dolgoztam ma, olyan jó lenne egy kis kényeztetés, cicám, add oda légyszi a kaját", hanem szó nélkül kiteszi, és pár perc múlva robban a bomba és ekkor jönnek a fent leírt szitkozódások.

Õ azt mondja, nem támogatom õt. Teljesen igaza van. Régebben ha sokat dolgozott és láttam, hogy fáradt, azt mondtam neki, hogy ülj le, mesélj mit csináltál, stb. Azonban mostanában MINDIG fáradt, MINDENHEZ fáradt (nem feküdtünk le egymással három hete), a kérdéseimre csak egy-egy szóval válaszol, és MINDENRE panaszkodik. A busz túl lassú, sok helyen áll meg, a kaja rossz, a macska túl szõrös (ezt persze nem mondta) de a lényeg, hogy SEMMI NEM JÓ!!! SEMMI! Feladtam, hogy órákat könyörögjek, hogy ne aludjon külön (ez új szokás), feladtam, hogy kérdezõsködjek, feladtam, hogy felhozzam a szexet, feladtam, hogy megmentsem a kapcsolatunkat (ez a levél az utolsó próbálkozás a részemrõl). Elegem van abból, hogy ÉN TEGYEK valamit, ha õ nem tesz ezért a kapcsolatért semmit. – Legfeljebb öt napig és a hatodik nap ismét elszabadul a pokol....

Nem tudom mit csináljak. Ha nem lenne gyerekünk szakítanék. De egy gyerekkel talán nem ez a megoldás.

Tud segíteni?

Köszönettel: