válaszok: szülész, nőgyógyász
Gyógyszerek, hízás, rendszertelen menstruáció
23 éves vagyok. Kb. két évvel ezelõtt kezdtem szedni egy Lyndinette, vagy vmi hasonló állítólag az orvos szerint új, nagyon jó gyógyszert amitõl 20 kg-ot híztam egy év alatt. Visszamentem, azt mondta ne egyek annyit, ezzel elintézte. Én már nem tudtam mit tenni, abbahagytam, és utána fél évig nem jött meg, miközben is csak azt hajtotta az orvos, ne egyek annyit. Majd egy másik orvoshoz mentem el, aki adott egy gyógyszert, amitõl megjött, és felírt egy Graciel nevû gyógyszert, amelyben a szokásos számú gyógyszer, plusz egy szem van. Ez mennyiben más, mint a többi gyógyszer? Az probléma, hogy a menstruációm a gyógyszermentes idõszak utolsó napján kezdõdik csak el és 2-3 napig tart? Ez az orvos azt mondta, szednem kell mindenképpen gyógyszert, mert valamim gyenge, ezért gyógyszer nélkül nem lenne ciklusom. Tudna errõl nekem valamit írni, illetve arról, hogy ez a félév kimaradás akkor is megint bekövetkezik, ha megint abbahagyom? Akkor viszont ha kisbabát szeretnénk, nem lesz ebbõl probléma? A gyógyszer szedésének kockázatai között a nemi vágy csökkenésérõl is olvastam, amely nálam sajnos be is következett, ezért szeretném abbahagyni a gyógyszert, viszont a másik problémám miatt nem tudom. Mit tegyek?
El kellene végezniük a honlapomon leírt kivizsgálást. PCOS-t kizárták? Bõvebb felvilágosításért olvassa el honlapomon a témáról írt írásomat. (Ha a címre kattint, megnyílik.) Ha megkeres, szívesen segítek, címem és telefonom a honlapomon található. Üdvözlettel: