válaszok: szülész, nőgyógyász
Nemi vágy hiánya
42 éves, 2 gyermekes családanya vagyok, 23 éve házas. Kb. két éve már észrevettem, hogy nem igazán érdekel a nemi élet, legalábbis én nyugodtam lefekszem a férjemmel egy ágyba, s ha Õ nem közeledik, bizony hetekig sem lennénk együtt. Valószínûleg én is a változó korba értem, a családban korán be szokott következni, amit a hõhullámokon, vérzés milyenségén, váladékképzõdésen is észreveszek. A férjem szeretne hetente többször is együtt lenni velem, de én nem mutatok túlzott érdeklõdést, bár azt is be kell vallani, ha kitartó, fel tud csigázni, és a végeredmény nagyon jó mindkettõnknek. Kérem, segítsen, hova forduljak segítségért, mert emiatt már szinte mindennaposak a veszekedések, pedig egyébként jól megvagyunk.
Három tanácsom van. 1. Pár napra utazzanak el kettesben. (Példaként a Balatonnál most sok akció van.) Lehet, hogy csak túlhajszolja magát. 2./ A hõhullámok stb. megszüntetése a hormonok pótlásával rengeteg nõt segít át ezen a nehéz idõszakon. 3./ Ha a gyerekek kiröpülnek, kettesben marad a férjével, (akinél lehet, hogy a kapuzárási pánikot tapasztalja), kár lenne a házasságukért, mert 23 év után már nehéz az újrakezdés! Ha megkeres, szívesen segítek, telefonszám és cím a honlapomon található. A klimaxról, hormonpótlástról bõvebben itt olvashat.