Az erősödő nappali felmelegedés hatására országszerte fokozódik a kora tavasszal virágzó fák pollenszórása - közölte a tiszti főorvos.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont és az MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont munkatársai azt vizsgálták, hogyan hatott a dohányzás korlátozása a vendéglátóiparban dolgozó nők gyermekeinek születéskori egészségére.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egyre többen tisztában vannak azzal, hogy az életmódjuk milyen komoly hatással van az egészségükre, de csak kevesen ismerik a konkrét összefüggéseket.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az első három hónapban kizárólag anyatejjel táplált babák hatévesen jelentősen kisebb eséllyel lesznek ekcémásak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A háztartási szilárdhulladék-égetés környezetkárosító hatásait vizsgálja a Pannon Egyetem vezetésével felálló nemzetközi konzorcium - jelentette be a konzorcium vezetője, az egyetem rektora.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Neurodegeneratív betegségek lehetséges gyógyszereit kutatja a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontja (MTA SZBK) egy mintegy 720 millió forintos uniós támogatással indult projekt keretében.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Fiatal egerek csontvelőjének átültetésével "fiatalították meg" öregedő egerek agyát a kutatók, megakadályozva a rágcsálók kognitív hanyatlását.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A sport megváltoztathatja az emberi test biológia óráját, a változás iránya és mértéke a sportolás időpontjától függ - állapította meg egy kutatás.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egyedülálló, több mint 420 ezer adatot tartalmazó adatbázist készítettek debreceni kutatók a lakosság, azon belül az északkelet-magyarországi romák egészségi állapotáról, a vizsgálódás folytatódik - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Egyre kevesebb az óceánokban a fitoplankton, ezzel a földi élet egyik alapja gyengül - erről beszélt Juhász Árpád geológus.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN






