2026. Május 22. péntek
A Látás hónapja programsorozat az idén a szem védelmével, egészségének megőrzésével foglalkozik - közölte a kampányt szervező Magyar Látszerész Szövetség elnöke.
BŐVEBBEN
Egy új tanulmány szerint a legtöbb ember számára értelmetlen visszafogni a vörös húsok és a feldolgozott húsáruk fogyasztását, mivel "a bizonyítékok gyengék, a kockázat kicsi".
BŐVEBBEN
Nehezen azonosítható, de jól kezelhető betegségre hívja fel a figyelmet a Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (Rirosz) a nemzetközi Gaucher-naphoz kapcsolódva.
BŐVEBBEN
Az élődonoros veseátültetések számának növelése mellett foglaltak állást a szervdonációs és transzplantációs világnap alkalmából.
BŐVEBBEN
A hepatitis C-fertőzés évekig, évtizedekig tünetmentes lehet, azonban fokozatosan májkárosodást okozhat, a panaszok pedig javarészt már előrehaladottabb állapotban jelentkeznek.
BŐVEBBEN
A Magyar Rákellenes Liga harmadik alkalommal „Motorral a mellrák ellen” motoros találkozóval és felvonulással hívja fel a figyelmet a betegségre, és az érintettekre.
BŐVEBBEN
A szív világnapja alkalmából
BŐVEBBEN
Száz éven belül elérhető az élelmiszer-önellátás a Marson - állítják amerikai kutatók egy provokatív új tanulmányban, amelyben azt vizsgálták, milyen technológiai stratégiák és források szükségesek, hogy egy egymillió fős populáció a vörös bolygón minimálisan el tudja látni magát élelemmel.
BŐVEBBEN
A gluténról és gluténmentességről szóló előadást hallgathatnak meg az érdeklődők szeptember 27-én, a Kutatók éjszakáján a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen (BME).
BŐVEBBEN
Fontos, hogy az allergiás tünetek kezeljük, mert a nélkül akár asztma is kialakulhat - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakértője.
BŐVEBBEN
« első‹ előző498.  |  499.  |  500.  |  501.  |  502.  |  503.  |  504.  |  505.  |  506.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés