2026. Szeptember 06. vasárnap

Minél nagyobb a nők aránya egy ország parlamentjében, annál több az újítás és a beruházás az egészségügyben és az oktatásban - mutatott rá az ENSZ főtitkára egy a nemzetközi nőnap alkalmából közölt írásában.


BŐVEBBEN

Kilencre nőtt az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, miután egy újabb iráni diáknál és egy magyar nőnél diagnosztizálták a fertőzést.


BŐVEBBEN

Szerbiában is megjelent az új típusú koronavírus, pénteken az egészségügyi miniszter jelentette be, hogy Magyarországról hazatért szabadkai férfinál mutatták ki a vírus jelenlétét.


BŐVEBBEN

Az első beteg két útitársa, egy pár, valamint egy fiatal férfi esetében is megerősítették a fertőzöttséget.


BŐVEBBEN

A túlsúlyosok megbélyegzése ellen emelt szót egy nemzetközi szakértői bizottság az elhízás szerdai világnapjához kapcsolódóan.


BŐVEBBEN

Az Európai Unió Horizont 2020 nevű kutatási és innovációs programja keretében 45 millió euró (mintegy 14,8 milliárd forint) összegű finanszírozást biztosít új gyógyszerek kutatására irányuló kezdeményezésekhez - közölte az Európai Bizottság.


BŐVEBBEN

Emmanuel Macron francia államfő kedden bejelentette, hogy az állam lefoglalja az egészségügyi dolgozók számára az országban rendelkezésre álló teljes egészségügyi maszkkészletet és a gyártás alatt lévő maszkokat is, miután négyre emelkedett az új koronavírus okozta megbetegedésben elhunytak és kétszáz fölé a fertőzöttek száma.


BŐVEBBEN
« első‹ előző482.  |  483.  |  484.  |  485.  |  486.  |  487.  |  488.  |  489.  |  490.  |  következő ›utolsó »
Tartalom átvétel



Vital - egészségügyi linkcentrumKeresés