Megkezdődött az új típusú influenza Magyarországra érkezett vadvírusának vizsgálata, a következő lépés a tesztvakcina elkészítése, majd annak vizsgálata lesz – közölte az oltóanyag gyártására felkészült pilisborosjenői cég, az Omninvest Kft. szóvivője csütörtökön az MTI megkeresésére.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Egyes Nagy-Britanniában kapható, kifejezetten babáknak szánt élelmiszerek valójában még egészségtelenebbek is lehetnek, mint a felnőtteknek szánt kekszek vagy hamburgerek – derült ki egy brit felmérésből.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Két újabb országban jelent meg bizonyíthatóan az új típusú influenza vírusa: Argentínában egy esetről számoltak be csütörtökön az egészségügyi hatóságok, a szomszédos Brazíliában viszont rögtön négy embernél diagnosztizálták a kórt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Ha az új típusú influenza világjárvánnyá válik, a Föld lakosságának a egyharmada fertőződhet meg – vélte az Egészségügyi Világszervezet második számú embere.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Magyarországon óránként közel 6 terhességmegszakítás történik, az első aktus során pedig a fiatalok többsége nem védekezik – mindez azt tükrözi, hogy a jelenlegi szexuális felvilágosítás módszerein változtatni kell, már csak azért is, mert azzal az érintettek sincsenek megelégedve. Az A-HA! Országos Szexuális és Mentálhigiénés Felvilágosító Program ezért új eszközökkel bővíti és szélesebb körben folytatja munkáját.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A nők sokkal érzékenyebbek a cigarettában lévő rákkeltő anyagokra, mint a férfiak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Lengyelországban, illetve Svédországban a hatóságok szerdán megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést az országban. Mexikóban tovább emelkedett a halálos áldozatok száma, miközben a járvány miatt elrendelt korlátozások egy részét már feloldották.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az utóbbi években jelentősen csökkent a szívinfarktusban elhunyt betegek száma Magyarországon – hangzott el a Magyar Kardiológusok Társaságának idei kongresszusa kapcsán, ahol a résztvevő kétezer szívgyógyász, köztük kétszáz külföldi kardiológus az élsportolók kardiológiáját is érinti majd.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói genetikai bizonyítékot találtak arra, hogy a narkolepszia nevű alvászavar az immunrendszer, azon belül az úgynevezett T-sejtek hibájával függ össze. Mindez reményt ad arra, hogy a betegség egyszer gyógyíthatóvá válhat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Közel 30 százalékkal emelkedett a csillagánizs nagykereskedelmi ára Kínában, miután kiderült, hogy a fűszernövényből készül az influenza kezelésére használt gyógyszer egyik alapvető összetevője.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1755. | 1756. | 1757. | 1758. | 1759. | 1760. | 1761. | 1762. | 1763. | …következő ›utolsó »







