
Tökéletes és mégis teljesen laza: az ideálisnak tartott anya képe sok német nőnek okoz nehézséget egy felmérés szerint. Bár ötből négyük szeretne lazán állni a gyerektémához, ötből csupán két nő érzi úgy, hogy meg is valósítja ezt az ideát.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Ausztria egyik leghíresebb színházát, a bécsi Burgtheatert választotta születése színhelyéül egy kisbaba, aki a Phaedra című darab előadásán jött a világra a színház folyosóján.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Érdekes összefüggést fedeztek fel kanadai kutatók: adataik szerint felnőtt korban gyakoribb az agyvérzés azoknál, akik szülei elváltak.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A keserédes íze és az agyműködést serkentő hatása miatt is nagy népszerűségnek örvendő étcsokoládé a krónikus fáradtság szindróma tüneteit is képes enyhíteni, állítják brit szakemberek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Csökken Magyarországon a hirtelen szívhalál következtében elhunytak száma, és e téren belátható időn belül felzárkózhatunk az Európai Unió legfejlettebb tizenöt országának szintjére is – közölték szakemberek az Európai Kardiológusok Társaság (EKT) sajtótájékoztatóján Budapesten.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Minden negyedik túlsúlyos nő abban a hiszemben él, hogy valójában karcsú, mivel annyira elterjedt a kövérség, hogy az egészséges súly fogalma eltűnt – figyelmeztettek amerikai kutatók. Ugyanakkor a vékony nők testképe sem mindig normális.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
A gyomorégésgátló gyógyszerek terhesség alatti szedése nem, ám korábbi szedése összefügghet a fejlődési rendellenességek kialakulásával.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
Világszerte évente minden századik haláleset a passzív dohányzás számlájára írható, ami évente több mint 600 ezer halálozást jelent. Az áldozatok közül 165 ezer gyerek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A lelki faktor vitathatatlanul lényeges tényező a fertilizációs és a megtermékenyülési folyamatban, a psziché reprodukciós kapcsolata nagyon fontos szempont.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A tapasztalt fogyókúrázók tudják: nem lefogyni nehéz, hanem az elért súlyt megtartani. Többnyire azt is tudják, hogy ennek titka a kevés kalória fogyasztása, ám hogy pontosan milyen étrenddel lehetne elkerülni a visszahízást, már kevésbé ismert. Európai kutatók úgy vélik, megoldást találtak az ördögi kör megtörésére.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN
« első‹ előző…1584. | 1585. | 1586. | 1587. | 1588. | 1589. | 1590. | 1591. | 1592. | …következő ›utolsó »






