A hét témája: Melanoma
Zuhanyozás közben egyre több anyajegyet fedez fel a bőrén? Netán a régi, már ismert festékpöttyök mérete, színe, alakja változott meg? Mindenképpen jobb megelőzni, mint elviselni a bajt: ne várja meg egy esetleges rosszindulatú elváltozás kialakulását, hanem évente ellenőriztesse anyajegyeit szakemberrel!
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Érdes tapintású folt, rózsaszínes elszíneződés, viszketés, érzékenység – a bőrrák megelőző állapotnak számos, sokszor alig észrevehető tünete lehet. Dr. Borbola Kinga, bőrgyógyász, klinikai onkológus arra hívja fel a figyelmet, hogy az éves anyajegyszűrésen ezek a figyelmeztető jelek is kiszűrhetők és a korai felfedezésnek hála, ebben a fázisban még akár meg is előzhető a bőrrák kialakulása.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Májusban világszerte a melanoma nevű bőrdaganat veszélyeire hívják fel a figyelmet, amely becslések szerint a bőrből kiinduló rosszindulatú daganatok 2-3 százalékáért felelős, ugyanakkor a bőrdaganat okozta halálozások nagyrészét okozza. Dr. Kiss Norbert bőrgyógyász szakorvos kiemelte, melanoma kialakulhat olyan területeken is, amit a napfény sosem ér, ezért rendkívül fontos, hogy évente egyszer teljes testes anyajegyszűrésen vegyünk részt.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

Aki s rizikócsoportba tartozik, évente iktasson be egy anyajegyszűrést!
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN


Melanoma nem csak meglévő anyajegyekből alakulhat ki, mellette pedig léteznek a bőrdaganatok egyéb formái is, melyek sokszor szokatlan formában és testrészeken is megjelenhetnek.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

A melanoma az önellenőrzés során nehezen látható és hozzáférhető testrészeken is kialakulhat.
BŐVEBBEN
BŐVEBBEN

További cikkeink