Az életmód következménye
Elmondhatjuk, hogy a vastagbélrák nagyrészt környezeti kiváltó okokra vezethető vissza. Megfigyelések sora tanúskodik arról, hogy a betegség a civilizált, gazdaságilag fejlett országokban jóval nagyobb számban fordul elő, mint az elmaradott régiókban.
A harmadik világból áttelepülő népességben végzett statisztikai elemzések szerint új lakóhelyükön e csoportokban is gyorsan emelkedik (a hazájukra jellemző előforduláshoz képest) a vastagbélrák megjelenésének valószínűsége. E megállapítás további igazolását látjuk azokban az adatokban is, melyek szerint a "nyugati" étkezési és életmódbeli szokásokat fokozatosan átvevő Japánban évről évre több bélrákos esettel kell számolni.
Rostdús táplálékokkal
A durvább, kevésbé finomított, rostdús ételek melyeknek fogyasztása inkább a szegény országokat jellemzi egyrészt gyorsabb bélműködést eredményeznek, miáltal a tápcsatornán áthaladó, esetlegesen rákkeltő tulajdonságú anyagok kiürülése is gyorsabb, másrészt e rostok mennyiségüknél fogva mintegy felhígítják az említett káros anyagokat, és így azok hatása kevésbé tud érvényesülni.
A túlzott húsfogyasztás több adat szerint megváltoztatja a belekben található természetes baktériumflóra összetételét, és ez a bélrendszerbe kerülő epesavak lebontását olyan irányba mozdítja el, amely folyamat végeredményeként feltételezhetően rákkeltő hatású anyagok keletkeznek.
Úgy tűnik, a gazdag rosttartalmon túl bizonyos növények további előnyös hatással is bírnak. A káposztáról, a brokkoliról, a kelbimbóról például leírták a szakemberek, hogy nagyobb mennyiségben tartalmaznak egy indol nevű, előnyös hatású, a vastagbélrák kialakulásának esélyét csökkentő anyagot. Arról is megjelentek tudományos közlemények, hogy a táplálékkal elfogyasztott kalcium semlegesíti a bélrendszer rákkeltő anyagait, tehát a bőséges kalciumbevitel feltételezhetően bizonyos védelmet nyújthat a vastagbélrákkal szemben.
Családban marad…
Ismertek örökletesnek tartott, tehát genetikailag determinált kórformák is. (A vastagbélrákos betegek 1/4-ében családi halmozódást találunk.) Ezek kisebb hányadában az úgynevezett "polipózisos" formát, nagyobb részében a "nem polipózisos" típust látjuk. Az elsőre a vastagbélben igen nagy számban előforduló, öröklött polipok jellemzőek, melyek sebészi eltávolítás nélkül szinte biztosan rákká fajulnak el, még 40 éves kor előtt. A nem polipózisos, öröklött vastagbélrákban szenvedő betegek közeli vérrokonaiban akár 50% is lehet a betegség megjelenésének valószínűsége.
Ezekben a családokban egyidejűleg más, például nőgyógyászati daganatok is előfordulhatnak. Fontos adat, hogy e "terhelt" családokban a vastagbélrák jelentkezésének átlagos időpontja az 50. életév előtt van, 10-15 évvel korábban, mint a nem öröklődő formák esetében. (Szerencsére az utóbbiak teszik ki az e betegségben szenvedők nagyobb hányadát.) Az öröklötten vastagbélrákos családok tagjait már 25 éves kortól háromévenként szűrni kell, hogy időben lehessen diagnosztizálni a nagy valószínűséggel jelentkező betegséget. Vastagbélrákra hajlamosíthatnak továbbá gyulladásos bélbetegségek és bizonyos baktériumfajták által okozott fertőzések is.
Szűrési változatok
Logikusan merül fel a kérdés, hogy vannak-e megfelelő lehetőségek egy olyan gyakori és veszélyes betegség, mint a vastagbélrák idejében való, a tünet- és panaszmentesség stádiumában történő felfedezésére? Több lehetőség is kínálkozik, de tökéletes biztonsággal egyikre sem hagyatkozhatunk.
Tapintással
A legegyszerűbb és pillanatnyi kellemetlenségen túl semmiféle hátránnyal nem járó módszer a végbél ujjal történő vizsgálata. Értelemszerűen így a bél üregének legfeljebb 10 cm-es szakaszáról kapunk felvilágosítást. Alkalmas ugyanakkor a vizsgálat férfiak esetében a prosztata, nőknél pedig a kismedencei szervek bizonyos mértékű megítélésére is. Ez a jó tájékozódást nyújtó és egyszerű beavatkozás éppen az említettek miatt rutinszerűen elvégzendő a beutalás indokától függetlenül minden olyan kórházi orvosi vizsgálat során, amikor a beteg pillanatnyi állapotának részletes rögzítése a legkisebb mértékben is indokoltnak látszik.
Eszközzel vagy székletmintával
A szűrés végezhető merev, illetve hajlékony "tükröző eszközzel" (az utóbbi magasabbra vezethető fel a végbélnyíláson keresztül, és a beavatkozás mindkét esetben némi kellemetlenséggel jár), továbbá vérnek tesztpapír révén a székletből történő kimutatásával. A tesztpapírra vékony rétegben kell székletmintát juttatni. Eszközös vizsgálat előtt elengedhetetlen a bélcsatorna kitisztítása. A téves eredmények elkerülése végett a vizsgálat előtt néhány napig megfelelő diétát szükséges tartani. Kerülni kell a vas- és C-vitaminkészítmények szedését, valamint a hús fogyasztását.
A tünetmentes lakosság körülbelül 4%-ában pozitív a vizsgálat eredménye, de a pozitív eseteknek is csupán 5-10%-ában diagnosztizálható rák. A fennmaradó, lényegesen nagyobb hányad jóindulatú elváltozások miatti vérszivárgásból ered. Bizonyítottan rákos betegek tesztje sem mindig pozitív azonban, mert a daganatból eredő vérzés sokszor szakaszos, alkalomszerű. Ezek tehát a szűrővizsgálatok buktatói, melyek indokolják újabb és újabb módszerek keresését és elterjesztését.
Tünetek
Ha a daganat a magasabb bélszakaszokon található, kevesebb tünetet okoz és nagyobbra nőhet, mivel az e területen normálisan híg széklet a szűkületen könnyen át tud jutni. Hamarabb ad jelt magáról a szilárdabb állapotú széklet továbbítására szolgáló alsóbb szakaszok daganatos beszűkülése. A beteg teltségérzetről, hasi görcsökről, puffadásról, elégtelen székletürítésről számol be. Általában jellemző az addigi székelési szokások megváltozása. Időnként hasmenés és székrekedés váltogatják egymást. Néha tartós hasmenést vagy éppen ellenkezőleg, állandósult székrekedést tapasztalhatunk.
A növekvő daganat tápanyag-, azaz vérszükségletét a rendelkezésre álló érhálózat nem képes biztosítani, ezért az elváltozás egy-egy részlete elhalhat, ami vérzéssel járhat; ez lehet látható vagy csak laboratóriumilag kimutatható. A tartós vérveszteség vashiányos vérszegénységet okozhat, gyengeséggel, szapora szívműködéssel, idősebb betegeknél szívizom-vérellátási zavarral és következményes mellkasi fájdalommal. Felnőtt korban mindig ki kell zárni, hogy a vashiány hátterében nem áll-e fenn vastagbéldaganat. A mélyen a szerv falába törő elváltozás a belet ki is lyukaszthatja, súlyos, azonnali műtétet szükségessé tevő állapotot okozva. Ugyancsak a sürgős műtétet indokolja a széklet továbbítását végképp lehetetlenné tevő daganat, amely bélelzáródáshoz vezet. Fájdalmas székletürítéssel járhatnak az alsó bélszakaszok daganatai.
Csak aranyér?
A már említett véres széklet hátterében szerencsére igen gyakran nem daganat, hanem például aranyeres elváltozás áll. Legtöbbször ez ártatlan, konzervatív módon vagy sebészetileg jól kezelhető megbetegedés. Nemegyszer azonban az aranyeres csomó létrejöttének oka éppen a bélfal daganata, hiszen a daganat által megzavart vérelfolyás tágítja ki a bélnyálkahártya ereinek falát, így hozva létre az aranyeres folyamatot. E vénatágulat azonban legtöbbször alkati érfalgyengeség, nem több. Ami azonban ebből a tanulság: makacs aranyeres problémák fennállása esetén indokolt a tápcsatorna átvizsgálása, hogy nincs-e benne daganatos elváltozás.
Az elmúlt három-négy évtized alatt a bélrákban szenvedő betegek átlagos túlélési mutatóiban 20-30%-os javulást tapasztalunk. Ennek magyarázatát a diagnosztikus és terápiás lehetőségek folyamatos fejlődésében találhatjuk.
A béldaganatok stádiumbeosztása
Minél korábban, minél kisebb daganatméret esetén ismerik fel a betegséget, annál jobbak a gyógyulás esélyei. Az aktuális állapot és a prognózis megítélése céljából a szakemberek kidolgozták a vastagbél daganatos elváltozásainak stádiumbeosztását.
Négy, A-tól D-ig terjedő stádiumot különböztetnek meg, attól függően, hogy a folyamat a szerv falát milyen mélyen járja át, áttöri-e azt, érinti-e a béltől elvezető nyirokerek mentén található nyirokcsomókat, illetve ad-e távolabbi áttéteket például a májba, a tüdőbe, esetleg a csontokba. Értelemszerűen egészen más kezelési stratégiát kell alkalmazni a később felismert, kiterjedtebb állapotokban, mint a korai, kisméretű elváltozásoknál.
Diagnosztikus lehetőségek
Műszeres vizsgálatok
A bélrendszer daganatainak kimutatásában a radiológiai és az úgynevezett "tükrözéses" eljárásoké a vezető szerep. Az első az előzetes tisztítást, a kontrasztanyagos beöntést, majd levegőbefúvás után végzett röntgenfelvétel-készítést jelenti. E vizsgálatot megfelelő módon alkalmazva jól kirajzolódik a bél falának felszínét megváltoztató, üregébe bedomborodó daganatos elváltozás.
A második módszer során szintén nagyon fontos a tápcsatorna teljes tisztaságának elérése. Ezután megvilágítást is biztosító eszközök révén az egész vastagbél szemmel áttekinthetővé válik, és lehetőség nyílik a gyanús területekből szövettani feldolgozást igénylő minta vételére is. Így már a műtét előtt korrekt diagnózishoz juthat a kezelőorvos.
Szolgálhat bizonyos, daganat fennállására utaló, közvetett jelekkel a különösebb előkészületet nem igénylő ultrahangos vizsgálat eredménye is.
Laboratóriumi vizsgálatok
A daganatosan átalakult sejtekre sokszor jellemző az érettségi, differenciáltsági fok visszafejlődése, az embrionális állapothoz való visszatérés, és ezáltal olyan anyagok termelése, melyek eredetileg csak a magzati életre voltak jellemzők. Ilyen a CEA nevű anyag is. Ennek a vérben lévő mennyiségéből több következtetést is levonhatunk. Magas szintje kiterjedt folyamat mellett szólhat. Teljes daganateltávolítást követően értéke egy-két hét alatt normalizálódhat. Ha ez nem következik be, fennáll a gyanú, hogy még maradt daganatos szövet a beteg szervezetében. Műtéti kezelés utáni normalizálódás, majd ismételt emelkedés észlelésekor feltételezhető a daganat kiújulása. Gyógyszer adagolása után tapasztalt csökkenése a választott készítmény hatékonysága mellett szól.
Sajnos a helyzet nem minden esetben ilyen egyértelmű. CEA-emelkedést egyéb, nem daganatos betegségekben is tapasztalhatunk, ugyanakkor néha előrehaladott béldaganat esetén sem növekszik meg a vérben a CEA-koncentráció. Nagyon is indokolt tehát további specifikus lehetőségeket keresni, amelyek révén a béldaganatokkal szorosabb összefüggésben álló anyagokat sikerül a vérből kimutatnunk.
Kezelés, gyógyítás
Hasonlóan a többi daganatokhoz, a béldaganatok gyógyításának is a sebészeti, a radiológiai és a gyógyszeres kezelés képezik az alappilléreit. A műtétnek mindig a lehető legteljesebbnek kell lenni. A sebész a daganattól mindkét irányban legalább 5-5 centiméterrel távolabb vág az ép bélfalon, hogy minimálisra csökkentse a kóros sejtek bennmaradásának esélyét. Műtét közben áttekinti, áttapintja az egész hasüreget, a gyanús képleteket (például áttétes nyirokcsomókat) eltávolítja.
A bélfalon kialakított varrat minél előbbi gyógyulása érdekében az esetek egy részében átmeneti kímélet válhat szükségessé. Ha az érintett bélszakaszt célszerű tehermentesíteni a széklet továbbításának feladata alól, a műtétet végző sebész a hasfalra szájaztatja a bél üregét, és a széklet e szájadékon keresztül távozik. A szükséges idő elteltével mód nyílik az eredeti anatómiai szituáció helyreállítására. Megfelelő technikai eszközökkel, együttérző pszichés vezetéssel és a családtagok jó együttműködésével viszonylag könnyen át lehet segíteni a beteget e nehéz időszakon.
A kóros terület besugárzása szintén a daganatsejtek elpusztítását és az elváltozás méretének megkisebbítését, a jobb műtéti hozzáférhetőséget szolgálja. Az egyes daganatellenes gyógyszerek a kóros sejtek életfunkcióit, illetve szaporodását akadályozzák, ezáltal növelve a daganatmentesség esélyét. Ha a gyógyszert közvetlenül a daganatot ellátó érbe fecskendezik, ennek lehetősége még tovább nő.
A három fő gyógyító eljárás alkalmazható egymással különböző sorrendben kombinálva vagy a többiektől függetlenül is, az aktuális helyzet szerint. A döntést mindig az avatott szakembernek kell meghoznia, a kezelendő beteggel egyetértésben, a lehető legeredményesebb gyógyulás érdekében.