Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Töltött pulykamell



pulykamell1 [0]
Hozzávalók:
40 dkg spenót (mirelit vagy zsenge)
2 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 zsemle
5 dkg parmezán sajt
5 dkg ementáli sajt
2 evőkanál olívaolaj
1 tojás
2 evőkanál zsemlemorzsa
2 evőkanál mandulaforgács
fél teáskanál szárított oregánó
fél teáskanál só
1 késhegynyi frissen őrölt bors
1 csipet frissen reszelt szerecsendió
1, 5 kg kicsontozott, lebőrözött pulykamell
fél teáskanál szárított kakukkfű
4 evőkanál kókuszzsír (olaj)
1, 2 dl víz
20 dkg gomba
2 salotta hagyma (apró hagyma)
1 csokor petrezselyem
1 evőkanál vaj
2, 5 tejföl
2, 5 dl tejszín

frissen őrölt fehérbors

Elkészítés:

A spenótot felengedjük (Ha zsenge spenóttal dolgozunk, a leveleket átválogatjuk, lehúzzuk a vastag ereit, megmossuk, lecsöpögtetjük, és nagyon apróra összevágjuk.) A megtisztított hagymát felaprózzuk, a zsemlét felkockázva kevés vízben megáztatjuk. A parmezánsajtot megreszeljük, az ementálit kis kockákra vágjuk. Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk, rátesszük a hagymát, a fokhagymát, és üvegesre pirítjuk, de ügyeljünk arra, hogy ne barnítsuk meg. Hozzáadjuk a spenótot, állandóan kevergetve pároljuk, amíg össze nem áll. (Míg a zsenge spenót össze nem esik) Ezután egy másik edénybe öntjük. A zsemlét kicsavarjuk, majd a sajtokkal, a tojással, a zsemlemorzsával, a mandulával, a sóval, az oregánóval, a borssal és a szerecsendióval a spenóthoz keverjük, és a masszát ízlés szerint tovább fűszerezzük.

A sütőt 220 fokra előmelegítjük. Cérnával összevarrjuk a pulykamellen azokat a helyeket, ahonnan a csontokat kifejtettük. Jó éles késsel egészen mély "zsebet" vágunk bele, és beletöltjük a spenótos masszát. A nyílást bevarrjuk. A húst kívülről sóval, borssal, kakukkfűvel bedörzsöljük, és egy megfelelő nagyságú tepsibe fektetjük. A kókuszzsírt nagyon felforrósítjuk, ráöntjük a pulykamellre, amit a sütő alsó részén egy és fél órán keresztül sütünk. A sütés alatt folyamatosan locsolgatjuk kevés forró vízzel és a saját levével.

A mártáshoz a gombát megtisztítjuk, megmossuk, és vékony szeletekre vágjuk. A meghámozott hagymát és a megmosott petrezselymet nagyon finomra aprítjuk. A vajat egy serpenyőben felolvasztjuk. A gombát rátesszük, három percig erős lángon pirítjuk, majd a hagymát és a petrezselymet is hozzáadjuk. Néhány percig együtt pirítjuk, majd sóval, borssal fűszerezzük. A serpenyőt lehúzzuk a tűzről. A gombás hagymát összekeverjük a tejföllel és a tejszínnel, majd kihűtve, hideg helyre tesszük. A megsült pulykamellet hagyjuk kihűlni, majd alufóliába tekerve hat órára a hűtőszekrénybe tesszük. Nem túl vékony szeletekre vágjuk, és a hideg gombamártással tálaljuk.

Személyenként körülbelül 54 g fehérjét, 35 g zsírt, és 16 g szénhidrátot tartalmaz.

További karácsonyi receptek [0]

 


Elkészítési idő:
70 perc + 6 óra pihentetés
Energia (kcal):
600
Energia (kj):
2500
Forrás:

Tippek:

Tanácsok:



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/themes-inter/rec/karacsony6.htm