Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A kábítószer-fogyasztás meghaladta az egymilliárd eurót tavaly

Mintegy 1,2 milliárd eurót költöttek kábítószerekre Belgiumban 2023-ban

Miután a kábítószerárak 2013 óta nem emelkedtek jelentősen, a korábbi méréseknél nagyobb szám azt jelenti, hogy a drogfogyasztás nőtt - hívták fel a figyelmet a jelentésben, amelyet az Európai Unió Kábítószer-ügynöksége (EDA), a belga rendőrség és egyéb szervezetek, valamint egészségügyi felmérések adataira támaszkodva készítettek el.

A jelentésből kiderült, hogy az utóbbi években megnövekedett kábítószer-használattal egy időben nőtt a lefoglalt kokain mennyisége is Antwerpen és a hollandiai Amszterdam kikötőjében. Bár az idei év első felében némi csökkenést jelentettek a kábítószerfogások tekintetében, a hatóságok úgy vélik, ez csupán azt jelenti, hogy a drogcsempészek új útvonalakat találtak.

Az NBB részéről mindazonáltal hozzátették, hogy az illegális drogok használatával kapcsolatos adatok csupán becslésértékűek, mivel nincs elegendő információ pontos számok megállapítására.

A jelentésben a kábítószerek mellett kitérnek a Belgiumban zajló egyéb illegális tevékenységekre is, például a prostitúcióra és cigarettacsempészetre."Az illegális gazdaság teljes mérete jelenleg a GDP 0,5 százalékát, azaz 3 milliárd eurót tesz ki, szemben a korábbi 0,4 százalékos becsléssel" - olvasható a jelentésben.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/a-kabitoszer-fogyasztas