A magas vérnyomás kezelésének első lépése az életmód terápia, bizonyos esetekben azonban gyógyszert is szükséges szedni, méghozzá legtöbbször egy életen át. De vajon miért nem mindenkinek ugyanazt az egyféle vérnyomáscsökkentőt rendeli el az orvos, ha a cél ugyanaz? Mi minden befolyásolhatja a gyógyszer kiválasztását? Ezekre a kérdésekre adott választ dr. Petróczy Natália, a Kardioközpont belgyógyásza, magas vérnyomás specialista.
Elsősorban az életmódot kell rendezni Akinél megállapítják a magasvérnyomás betegséget, annak egy életen át figyelni kell a vérnyomására és az életmódjára. 160/100 Hgmm alatti vérnyomásnál, szövődmények nélkül és társbetegségek hiányában ugyanis az első lépés az életmódkezelés. Az e fölötti vérnyomásnál is nagy szerepe van az életmódkezelésnek – a gyógyszeres kezelés mellett. Ez utóbbi általánosságban akkor indokolt, ha az életmódkezeléssel 3 hónap alatt a célérték elérése nem sikerült, illetve magasabb vérnyomásértékeknél, társbetegségek és/vagy szövődmények jelenlétekor. Az életmódkezelés egyik része a mozgásterápia, amely magas vérnyomás esetén a heti legalább 150 percben végzett közepes intenzitású kardiomozgásra épül. A másik fontos elem a táplálkozás. Optimális lehet a DASH-diéta, amelynek lényege a naponta négyszeri gyümölcs, zöldség, két-három alkalommal sovány tejtermék- és rendszeres hal-, valamint fehér hús-fogyasztás. Van, amikor magas vérnyomás gyógyszerre is szükség van A kardiológiai okokból szedett gyógyszerekre úgy érdemes tekinteni, mint fontos segítségre. A magas vérnyomás csökkentésekor ugyanis nem egy érzékelhető tünetet kell megszüntetni, a gyógyszerszedés célja a prognózis javítása, aminek eredménye nem ennyire egyértelmű, hiszen „csak” azt jelenti, hogy jó eséllyel nem lesz nagyobb bajunk. Fontos tehát annak belátása, hogy egy vérnyomáscsökkentő gyógyszer nem gyors és látványos hatást eredményez, hanem – más faktorokkal együtt – remélhetőleg hosszú távú biztonságot. Ehhez azonban fontos a páciens tudatossága, a jó orvos-beteg együttműködés, hiszen például mellékhatások jelentkezésekor csak akkor lehet dózist- vagy szert váltani, ha az orvos tud a panaszokról, ha rendszeresen vizsgálja a pácienst. Ezért is fontos mindig megjelenni az előírt kardiológiai ellenőrző vizsgálatokon. Miért nem mindenki ugyanazt a gyógyszert kapja? Érdemes a magas vérnyomásra úgy tekinteni, mint egy tünetegyüttesre, vagyis szindrómára, ami mögött számtalan tényező húzódik, és amelyben minden mindennel összefügg. Az okok közt felmerülhet például, hogy úgynevezett másodlagos magas vérnyomásról van szó, amit valamilyen mögöttes állapot okoz, ilyenkor nyilván a kiinduló betegséget is kell kezelni. Azt is figyelembe kell, vannak-e ellenjavallatok egy-egy gyógyszernél, illetve meglévő kísérő betegségek is meghatározhatják az adandó szert. Szívelégtelenségnél például ACE-gátlót, ARB-t, béta-blokkolót, vízhajtót és aldoszteron antagonistát is el lehet rendelni, míg szívinfarktus után a béta-blokkoló és az ACE-gátló ajánlott. Cukorbetegség és krónikus vesebetegség esetén pedig egységesen az ACE-gátlók és az ARB-k ajánlottak, de bizonyos esetekben, például magas kálium színt esetén, progresszív vesefunkció romlása esetén, ezek kontraindikáltak is lehetnek.
Terhességben megint mások az ajánlások. Ajánlott gyógyszerek a methyldopa, a labetalol és terhességben az egyetlen valóban tesztelt kalciumantagonista, a nifedipin. A béta-blokkolók közül az atenolol kontraindikált (korai terhességben magzati növekedési retardációt okozhat, a metoprolol esetében erre nincs adat). A krónikus hypertoniában alkalmazott diuretikum-kezelés terhességben folytatható, de gestatiós hypertoniában új kezelésként diuretikum beállítása nem ajánlott. Vagyis közel sem biztos, hogy két magasvérnyomás beteg ugyanolyan gyógyszert fog kapni, ugyanolyan dózisban – ismerteti dr. Petróczy Natália, a Kardioközpont belgyógyásza, magas vérnyomás specialista. Ezek a legfontosabb gyógyszertípusok
► ACE gátlók (angiotenzin-konvertáló enzim) / ARB-k (angiotenzinreceptor-blokkoló szerek)
Ezek a szerek összetett hatásúak, hiszen egyrészt tágítják az ereket, csökkentik a vérnyomást, másrészt gátolják a szívizom kóros átalakulását szívinfarktus után. Emellett – a béta-blokkolókhoz hasonlóan - csökkentik a szívritmuszavar kialakulásának kockázatát és a javítják a szívinfarktus utáni túlélés esélyét
► Béta-blokkolók
Ezek a gyógyszerek csökkentik a szívfrekvenciát és a vérnyomást, így kevesebb vér kell a szív működéséhez, ritkábban jelentkezik mellkasi fájdalom. Emellett jelentősen csökkentik szívritmuszavar kialakulását, szívinfarktus után pedig javítják a túlélés esélyét.
► Kalciumcsatorna-blokkolók
A kalciumcsatornákat blokkoló szerek gátolják a kalcium beáramlását a sejtekbe, ezáltal részben javítják a szívműködést, részben pedig az erek tágulatához és következményes vérnyomáscsökkenéshez vezetnek. Ezek a hatóanyagok szelektivitásukban különböznek egymástól: vannak, amelyek az agyi erekre gyakorolnak nagyobb hatást, és vannak, amelyek a szívre, valamint a hatásuk időtartama is változó.
► Diuretikumok (vízhajtók)
A diuretikumok a szervezetben felhalmozódott folyadék távozását segítik elő, így csökkentik a vérnyomást. Általában akkor alkalmazzák őket, amikor a kalciumcsatorna-blokkolókra nem jól reagál a beteg.
► Alfa-1-adrenoceptor-blokkolók vagy az imidazolin-I-1-receptor- agonisták (rilmenidin, moxonidin)
Az ilyen gyógyszerek adása elsősorban terápiarezisztens hypertoniában javasolt. Az imidazolin-I-1-receptor-agonisták csökkentik a fokozott szimpatikus tónust és az inzulinrezisztenciát, ezért a metabolikus szindróma, illetve az egyéb sympathicotoniával járó hypertoniákban különösen ajánlottak.
