Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Európai egészségügyi startupok

Európai egészségügyi startupok innovatív megoldásaikat tesztelhetik valós körülmények között egy februárban indult pályázati program keretében.

A tájékoztatás szerint az Európai Bizottság kezdeményezésére létrehozott TEF (Testing and Experimentation Facility) hálózat öt szakterületre fókuszál: ipar, mezőgazdaság, élelmiszeripar, energetika, intelligens városok és egészségügy.
A múlt hónapban indult el a TEF Health program első pályázati programja, amelynek célja, hogy egyszerűsítse a mesterséges intelligencia (MI) és robotikai megoldások, mint az MI alapú viselhető okoseszközök vagy érzékelők valós környezetben történő hitelesítését és tesztelését, ezzel támogatva az innovatív eszközök piacra kerülését.
Előrejelzésük szerint 2050-re Európában a 80 évnél idősebb korosztály létszáma elérheti a 48 milliót, így előtérbe kerülhetnek a betegek távfelügyeletét és a korai beavatkozást lehetővé tévő megoldások. Ezzel csökkenthetők az egészségügyi ellátórendszerre nehezedő terhek.
A tervek szerint a projekt keretében a következő öt évben mintegy félezer innovatív egészségügyi kísérleti projekt valósulhat meg kórházak és az egészségügyben működő kutatási és fejlesztési laboratóriumok bevonásával. A projektben tíz ország 52 szervezetéből álló konzorcium vesz részt, köztük az EIT Health InnoStars, az EU szervének, az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) részét képező EIT Health nyolc földrajzi területének egyike.
Az uniós tagállamokból származó kiválasztott startupok és kkv-k állami támogatásban részesülnek a validálási szolgáltatások piaci árából nyújtott kedvezmények formájában - közölték.
Ricardo Pires, az EIT Health InnoStars egészségügyi közösségi vezetője szerint az együttműködés egyik legfontosabb lépése a gyakorlati tesztelésre alkalmas létesítmények létrehozása, ahol az innovatív cégek valósághű környezetben végezhetik kísérleteiket.
A TEF Health program keretében az innovatív magyar startupok a tesztelés mellett esélyt kapnak a kifejlesztett megoldások piacra juttatásában is - idézte a közlemény Békási Tamást, az EIT Health RIS üzletfejlesztési menedzserét.
Iparági adatbázisokra hivatkozva arról tájékoztattak, hogy Magyarországon több mint 90 működő MI startup és scaleup (piacon lévő termékkel rendelkező, érett startup) amelyek összértéke több mint 1,5 milliárd euró. A legnagyobb értékű cégek közül néhány az egészségügyi szegmensben tevékenykednek, köztük az EIT Health által támogatott SemseApps és a Turbine.AI.
Az EIT Európa legnagyobb innovációs ökoszisztémája, amely közel 2400 partnert köt össze az üzleti világ, kutatás és oktatás magas szintű szervezeteiből Európa-szerte több mint 50 innovációs központon (hub) keresztül. Mint az Európai Unió egyik testülete az EIT integráns része az EU kutatási és innovációs keretprogramjának (Horizon Europe). Az egészségügyi innovátorok hálózataként működő EIT Health mintegy 120 partnerrel rendelkezik.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/europai-egeszsegugyi-startup