Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Influenza- Csaknem 30 ezer új megbetegedés múlt héten

Az év harmadik hetében - január 15. és 21. között - 28 600-an fordultak influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján

Akut légúti fertőzés tüneteivel 197 200 ember fordult orvoshoz.
Az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz forduló betegek 31,8 százaléka gyerek, 32,2 százaléka a 15-34 évesek, 25,4 százaléka a 35-59 évesek korcsoportjába tartozott, és 10,6 százalékuk 60 éven felüli volt.
Az év harmadik hetében 15 közigazgatási területen nőtt, három területen csökkent, és két területen nem változott az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Szabolcs-Szatmár-Bereg, Zala és Győr-Moson-Sopron vármegyében volt, a legkevesebb Heves, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyében - írták.
A múlt héten az NNGYK laboratóriumába érkezett 309 légúti minta elemzése alapján az influenzapozitivitási arány 18,8 százalék, a SARS-CoV-2 pozitivitási aránya 14,9 százalék volt.
Közölték azt is, hogy ebben az időszakban egy jelentés érkezett akut légúti megbetegedés halmozódásáról egy Baranya vármegyei óvodából, ahol 24 gyerek betegedett meg influenzában. Múlt héten 201 ember került kórházba súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 25-en szorultak intenzív ellátásra - áll a közleményben.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/influenza-30-ezer-uj-megbetegedes