Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

Megújult a Borsod vármegyei kórház sterilizáó egysége

Megújult a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház sterilizáló egysége Miskolcon, a beruházást az intézmény 250 millió forint saját erőből finanszírozta - közölte szerdán az MTI-vel az intézmény sajtószóvivője.

Balázs Mária tájékoztatása szerint a felújítás mintegy négyszáz négyzetméternyi alapterületet érintett, melyben racionalizálták a betegbiztonságot szolgáló funkcionális helyiségkapcsolatokat.
Ezek megvalósításakor úgynevezett "zsilipes átközlekedőket", illetve köpeny- és ruhaváltókat is kialakítottak, az eszközszállító konténerek mosására és szárítására egy kocsimosó helyiséget is létrehoztak.
A közlemény szerint megújultak a fal és padlóburkolatok, valamint a feladatellátás kiszolgálását biztosító gépészeti, villamos, technológiai és energetikai rendszerek is.
A dolgozók munkakörülményeinek javítására a sterilizáló egység területén központi alkalmazotti öltözőt, vizesblokkot és étkezőt is kialakítottak, a sterilizáló épületrésztől teljesen leválasztva.
A felújításkor fontos szempont volt a szennyezett eszközök átadás-átvételére egy elkülönített helyiség kialakítása, melyből a kellékek egy mosó-szárító egységbe, majd egy higiénesen elválasztott csomagolóhelyiségbe kerülhetnek - írta a sajtószóvivő.
A becsomagolt eszközöket egy steril raktárban tároljak, ahonnan egy zsilipes átrakón keresztül speciális szállítókocsik viszik a berendezéseket a felhasználási helyekre.
Az 1976-ban épült, utoljára 2002-ben megújított egység felújítása mellett központi fenntartói támogatással elindult a sterilizáló géppark cseréjére vonatkozó program is, melyben az egészségügyi gép- és műszerpark cseréje valósul meg kormányzati támogatással.
A felújított sterilizálóba az eszközpark visszatelepítése az ideiglenesen kihelyezett egységekből folyamatosan történik, a sterilizálási munkafolyamat üzemszerűen február második felében indulhat el.

A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/megujult-a-borsod-varmegyei-korhaz-sterilizaloja