Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A fájdalmas menstruáció okai és kezelése

A legtöbb nő tapasztalhat valamilyen mértékű fájdalmat a menstruációja idején, illetve a havivérzését megelőző néhány napban. Vannak, akik a vérzésen kívül semmilyen más tünetet nem tapasztalnak a menstruáció során, de gyakoriak a menstruáció előtt, illetve közben tapasztalható kellemetlen tünetek is.

A menstruációt kísérő fájdalom megjelenése igen gyakori. Ennek nemcsak az erőssége lehet egyénenként változó, hanem az is, hogy hol jelentkezik: sokan alhasi görcsökre panaszkodnak, másoknak inkább a dereka, csípője, háta vagy feje fáj.

A menstruációhoz kapcsolódó fájdalmak, görcsök időtartama is egyénenként, vagy akár ciklusonként is jelentősen változó. Vannak, akiknél a ciklusuk első napjával (a menstruáció kezdetével) köszönt be a fájdalom is, másoknál már a vérzésük előtti napokban jelentkezik (PMS). Megint mások a menstruációjuk alatt végig, sőt, még néhány nappal utána is panaszkodnak fájdalomra.

A fájdalom erőssége általánosan akkor tetőzik, amikor maga a vérzés is erőteljesebb (általában a menstruáció első napjaiban). A menstruációs fájdalom szintén változhat ciklusonként is. Előfordulhat például, hogy az egyik hónapban erős görcsökkel jelentkezik a menzesz, míg a következő hónapban egy-két napig tartó tompa fájdalommal vagy csupán enyhén kellemetlen érzéssel jár.

A fájdalmas menstruáció típusai

A fájdalmas havivérzés – más néven dysmenorrhoea – két típusát különböztetjük meg: az elsődleges dysmenorrhoeát és a másodlagos dysmenorrhoeát.

Elsődleges dysmenorrhoea

Az elsődleges dysmenorrhoea fiatal lányok körében gyakori, általában az első menstruációt követő években jelentkezik. Ennek hátterében a szervezet magasabb prosztaglandinszintje állhat – a prosztaglandin egy, a méh által termelt anyag, amely fokozottabb méhösszehúzódásokhoz vezet, és ez fájdalommal jár. Ahogy telnek az évek, ez a típusú menstruációs fájdalom enyhül és gyakran teljesen el is múlik az első gyerek születése után. Kimutatható szervi oka nincs, betegség általában nem áll a háttérben.

Másodlagos dysmenorrhoea

A másodlagos dysmenorrhoe esetén általában valamilyen szervi ok, betegség áll a fájdalom hátterében, melynek minden esetben kivizsgálása javasolt. Ilyen lehet többek között az endometriózis, a kismedencei gyulladás vagy valamilyen daganat. Jellemzően 30 éves kor feletti nőknél alakulhat ki. Amennyiben a fájdalom hónapról hónapra erősödik, az okát szükséges kivizsgálni!

Mikor forduljon orvoshoz?

Nehéz meghatározni, hogy mi az a fájdalom, ami már kórosnak számít és kezelést igényel. A panaszkodó nő sokszor találhatja szembe magát a problémája lekicsinylésével, hiszen a menstruációval járó kellemetlenségek „természetesnek tekintendők”.

Fontos azonban tudni, hogy a menstruációval természetes módon nem jár együtt olyan fájdalom, ami már elviselhetetlen a hétköznapi életben!

Orvoshoz abban az esetben javasolt fordulni, amikor a menstruációs fájdalom olyan elviselhetetlen, hogy a hétköznapokat is megnehezíti (nem véletlen a magyar nyelvben a „nehéz napok” kifejezés), illetve, ha a ciklus is megváltozik, például erősebbé vagy szabálytalanná válik a menstruáció.

A vérzés megváltozása esetén az alábbi esetekben érdemes orvoshoz fordulni:

• túl erős, nagy mennyiségű vérzés;

• nyolc napnál tovább tartó menstruáció;

• három hétnél gyakoribb vérzés;

• rendkívül erős menstruációs fájdalom (dysmenorrhoea);

• menstruáció elmaradása, hiánya;

• ciklus megváltozása, rendszertelenné válása;

• két menstruáció közti vérzés;

• hüvelyi vérzés szex után;

• menopauza utáni vérzés.

A területileg illetékes nőgyógyászati rendelő beutaló nélkül felkereshető. 

A fájdalmas menstruáció lehetséges okai

A fájdalmas menstruáció okának kiderítése sok esetben nem lehetséges – vannak bizonyos csoportok, ahol egyszerűen gyakoribb a fájdalmas menstruáció, mindenféle kiváltó októl függetlenül.

Az erős menstruációs fájdalom gyakoribb az alábbi csoportokban:

• a fájdalmas menstruáció családi halmozódása;

• dohányzás;

• erős menstruációs vérzés (menorrhagia) jelenléte;

•rendszertelen menstruáció jelenléte;

• gyermektelenség;

• a pubertáskor 11 éves kor előtt kezdődött.

Fájdalmas menstruációt (másodlagos dysmenorrhoea) okozhatnak többek között az alábbi betegségek:

• premenstruációs szindróma (PMS): a menstruációt megelőző időszakban jelentkező kellemetlen tünetegyüttes összefoglaló neve;

• endometriózis: a méhnyálkahártyasejtek szétterjednek a szervezetben, leggyakrabban a hasüregben, majd a kóros helyen a méhnyálkahártyához hasonlóan növekedésnek indulnak;

• mióma a méhben: ezek jóindulatú elváltozások, aprótól az egészen nagy méretű göbökig, melyek természetes módon jelen lehetnek a méhben, jelenlétük azonban vérzési rendellenességeket és fájdalmas menstruációt okozhatnak, egyéb tünetek nélkül;

• kismedencei gyulladás: húgyúti vagy nemi úton terjedő fertőzés miatt kialakuló gyulladás;

• adenomiózis: jóindulatú megbetegedés, amely során a méh belső nyálkahártyája átterjed a méhizomzatba és fájdalmat okoz;

• méhnyak szűkülete: ritka állapot, mely esetén a méhnyak annyira keskennyé válik, hogy lelassítja a menstruációs vér távozását a méhből – ez pedig a nyomásfokozódás miatt fájdalomhoz vezet.

Fájdalmas menstruáció kezelése

Ha nem áll betegség a fájdalmas havivérzés mögött, a menstruációs fájdalom enyhítése otthon is lehetséges.

Otthon is alkalmazható lehetőségek a fájdalmas menstruáció kezelésére:

• melegítő párna használata az alhas vagy a derék területén;

• NSAID (nem-szteroid gyulladásgátló) bevétele;

• kíméletes masszázs;

• meleg fürdő;

• szokásos, nem túlzottan megerőltető testmozgás;

• könnyű ételek;

• vitaminok és egyéb étrend-kiegészítők használata (pl. B6, B1, E-vitaminok, omega-3, kalcium, magnézium).

Az erős menstruációs fájdalmat hosszú távon fogamzásgátló készítmények is enyhíthetik. Ezek nem engedik megvastagodni a méhnyálkahártyát, így az kevesebb prosztaglandint tud termelni, ami a tünetek enyhülését vagy akár a teljes megszűnését okozhatja.

A menstruációs fájdalom és görcsök kezelésére sokféle vény nélkül kapható gyógyszer alkalmazható (lásd még: menstruációs fájdalom enyhítése).

 



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/fajdalmas-menstruacio