Nyomtatás 
Forrás: Vital.hu (https://vital.hu)

A Guinness-rekordok könyvébe is bekerültek a kilences ikrek

Hazatértek Maliba a kilences ikrek Marokkóból, ahol életük első 19 hónapját töltötték.

Az ikrek a Guinness-rekordok könyvébe is bekerültek, mivel egyetlen szülésből kilencen születtek, és mind életben maradtak.

Édesanyjuk, Halima Cissé, aki most 27 éves, 2021 májusában repült Marokkóba, hogy a szülés megfelelő körülmények között folyhasson le. A kisbabák, öt kislány és négy kisfiú császármetszéssel jöttek világra Casablancában a terhesség 30. hetében.

A csecsemők súlya a születésükkor 500 grammtól 1000 grammig terjedt. Mivel nagy volt a kockázata, hogy kis súlyuk és koraszülöttségük miatt egészségügyi problémáik lehetnek, első hónapjaikat a kórházban töltötték.

Később egy lakásba költöztették a családot, ahol a gyerekek 24 órás felügyeletet kaptak az Ain Borja klinikától.

Mint apjuk, Abdelkader Arbi első születésnapjuk alkalmából elmondta: mindegyik gyerek más karakter. Vannak köztük csöndesek, de olyanok is, akiknek nagy a hangja, vagy akik azt szeretnék, ha mindig felvennék őket. "Nagyon különbözőek, de ez teljesen normális" - mesélte.

A kilences ikrek nagyon híresek Maliban, és az emberek alig várják, hogy a saját szemükkel láthassák őket.



A cikket a vital.hu-n az alábbi címen találja meg:
https://vital.hu/kilences-ikrek